Kétszer győzte le a rákot, hogy debütálhasson a válogatottban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.19. 13:05
null
Francesco Acerbi már válogatott játékosnak mondhatja magát (Forrás: Twitter)
Francesco Acerbi kedden az albánok elleni felkészülési mérkőzésen debütált az olasz labdarúgó-válogatottban. Az már magában nagy számnak nevezhető, ha valaki magára húzhatja hazája válogatott mezét, de az ő története ennél sokkal többről szól.

 

Kedd este Olaszország felkészülési mérkőzésen fogadta Albánia legjobbjait. A mérkőzés 81. percében pályára lépett Francesco Acerbi, az olasz első osztályban (Serie A) szereplő Sassuolo hátvédje.

Az olasz játékos 26 évesen szerepelhetett első alkalommal hazája színeiben, ami annak tudatában, hogy kétszer is le kellett ehhez győznie a rákot, hihetetlen emberi erőről és tartásról tesz tanúbizonyságot – a labdarúgás iránti feltétlen szeretetéről nem is beszélve.

Acerbit 2013 júliusában hererákkal műtötték, majd a sikeres operáció és kezelés után visszatérhetett az akkor újoncnak számító Sassuolóhoz, amelynek alapemberévé vált. 2013. december 1-én a Cagliari–Sassuolo bajnoki után adott doppingmintája azonban pozitív eredményt hozott. A HCG nevű hormont mutatták ki nála, ami rák hatására termelődött – vagyis a kór újra megtámadta. Kemoterápiás kezelést kapott, amelyre jó reagált a szervezete, márciusban pedig bejelentette: készen áll a visszatérésre. Nyolc hónappal később pedig már válogatott játékosnak mondhatja magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik