Ez a méreg, nem a cián: így lemaradni a feljutásról - videó

Vágólapra másolva!
2013.04.29. 16:48
null
A végzetes momentum: Marcello Trotta mindjárt kihagyja a büntetőt (Fotó: Action Images)
Győznie kellett volna a Brentfordnak, hogy automatikusan feljusson a Championshipbe. A 94. percben 11-est rúghattak, de...

Nem csak egy BL-döntő, vagy a Premier League bajnoki címéért folyó versenyfutás tartogathat drámai pillanatokat, hanem egy alacsonyabb osztály feljutásról döntő mérkőzése is. Az angol harmadik vonal (League One) utolsó körében a harmadik helyen álló Brenford az előtte tanyázó Doncaster Roverst fogadta – ha a házigazdák Darazsak (Bees) nyernek, de csak akkor, megcsípik a második, még automatikus feljutást érő helyet az AFC Bournemouth mögött. Ugyanehhez a vendégeknek a döntetlen is elég volt – ad a meccsről részletes beszámolót a BBC honlapja.

Ahogy ilyenkor kell, a meccs az utolsó pillanatokig kiélezett volt – sőt, éppen akkor vált izgalmasból drámaivá. A 94. percben a vendégek játékosa, Dean Furman szabálytalankodott Toumani Diagouragával szemben, Michael Oliver játékvezető pedig büntetőt ítélt a hazai csapat javára.

Amihez nem a Brentford elsőként kijelölt rúgója, Kevin O'Connor tette le a labdát, hanem Marcello Trotta. Az olasz légiós pedig kihagyta a 11-est, a labda a felső léc alsó lapjáról kifelé vágódott. És, ha ez még nem lett volna elég: némi kavarodás után a labda a felezővonal körül ólálkodó Billy Paynterhez került, aki a Brentford tizenhatosáig vágtatott vele, majd ott nagyvonalúan csapattársa, James Coppinger elég tálalt – ő pedig a lasztit a hálóba, a Doncastert pedig, egy bajnoki címmel egyetemben, a Championshipbe juttatta.

Érthető a Brentford játékosainak bánata... (Fotó: Action Images)
Érthető a Brentford játékosainak bánata... (Fotó: Action Images)

Szegény Brentford meg készülhet az osztályozóra, aminek elődöntőjében a Swindon Townnal csaphat össze – az alapszakaszban oda-vissza nyertek, idegenben 1–0-ra, otthon 2–1-re, úgyhogy nincs mitől tartaniuk, hacsak Trotta nem akar újból tizit rúgni.

A Brentfordnak egyébként már van rossz tapasztalata a rájátszást illetően: az angol lap által is megszólaltatott helyi újságíró, Ian Westbrook szerint annál szörnyűbb még nem volt, mint amikor a Darazsak 1995-ben 11-es rúgásokkal maradtak alul a rájátszás döntőjében a Huddersfielddel szemben. Abban az évben a Brentford 2. lett az alapszakaszban, de az volt az egyetlen szezon, amikor csak a bajnoki cím ért feljutást...

...miként a Doncaster focistáinak öröme is (Fotó: Action Images)
...miként a Doncaster focistáinak öröme is (Fotó: Action Images)

Doncasteri oldalról is egy újságíró, Darren Bourke nyilatkozott, elmondva, milyen szörnyű időket élt át nem is olyan régen a klub. „Hossz utat tettünk meg a Ken Richardson-féle sötétségből, mire idáig jutottunk. Átéltük azokat a napokat, amikor egy szezon alatt öt menedzser váltotta egymást a kispadon, amikor 8–1-re vertek bennünket, a lelátókon pedig 700 szerencsétlen drukker nézte a szenvedésünket. Nem beszélve a tavalyi vesszőfutásról, aminek a Championshipből történő kiesés lett a vége. Ehhez képest most 12 500 néző előtt játszottunk a Griffin Parkban, ahová 2000 drukkerünk kísért el bennünket. Felejthetetlen mérkőzés volt!"

Brentford–Doncaster 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik