Dombi Rudolf rénszarvasokért hokizott

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 18:46
Csupán a mérkőzés volt kispályás azon a hokimeccsen, amelyen hazai hírességeink a jégkorong-válogatott kiválóságaival csaptak össze. A sztárok mellett olyan neves hokisok hasítottak a pályán a jeges finn vodka szervezte eseményen, mint Majoross Gergely, Kovács Csaba, Szlaby Gyöngyi vagy Tokaji Viktor.

Hazai jégkorong-rajongó hírességeink – az igazságos küzdelem szellemében – vegyes csapatokban mérkőztek meg a profi hokisokkal. A 2x15 perces meccs első félidejében a fehérek vezettek 7–5-re, ám a második félidőben a kék csapatnak sikerült egyenlítenie, majd Harsányi Levente és Kovács Csaba cseles összjátékának köszönhetően, a döntő gólt bevinnie.

Dombi Rudolf, olimpiai aranyérmes kajakozónk is hősiesen állta a küzdelmet a Budai jégpályán és egy csöppen sem keserítette el, hogy a végső győzelmet nem ők zsebelték be.

„Nagyon élveztem a rangadót! Régen sokat koriztam, mostanában kevesebb idő jut rá, de ez tényleg jól esett. Hiába vesztettünk, egyáltalán nem bánt, mert ez most másról szólt. Ráadásul nagyon sportszerű volt mindenki, nem ment vérre a dolog, engem is hagytak érvényesülni. Az pedig, hogy a játékunkkal még segíteni is tudunk, külön öröm számomra. A mezeinket elárverezzük és a befolyt összegből a Veresegyházi Medveotthon rénszarvas testvérpárját fogadjuk örökbe” – tudtuk meg olimpikonunktól, aki azt is elárulta, hogy az egyik agancsos a névrokona, hiszen Rudolfnak hívják.

A játékosok mezeire december elejétől, a TeszVesz.hu-n licitálhatnak a hoki szerelmesei. A jégkorong válogatottról köztudott, hogy gyakran áll nemes ügyek mellé, így a játékosok novemberben a prosztatarák ellen kampányolnak, decemberben pedig a Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon kis lakóinak készülnek meglepetéssel, akiknek nemrégiben az ominózus macibedobálós eseményt is szervezték.

Jó hangulatban telt az esemény
Jó hangulatban telt az esemény
Dombi és Ganxsta egy csapatban
Dombi és Ganxsta egy csapatban
Dombi és Harsányi taktikai megbeszélése
Dombi és Harsányi taktikai megbeszélése
Dombi Rudolf láthatóan élvezte az eseményt

Akárcsak Szlaby Gyöngyi
Akárcsak Szlaby Gyöngyi
Tokaji Viktor és Kovács Csaba
Tokaji Viktor és Kovács Csaba
Tokaji Viktor és Szlaby Gyöngyi
Tokaji Viktor és Szlaby Gyöngyi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik