2013 – viborgi kézisek
2014 – Szucsánszki Zita
2015 – röplabdások
2016 – a pólókirálynő
2017 – a vizes vb mosolya

1. Ő ZSENI! 

És máris egy szenzációs(…) szóviccel indítunk, de ígérjük, a továbbiakban igyekszünk ezeket limitálni… Addig is, az idei legfelkapottabb szépségnek a kanadai teniszező bizonyult. Eugenie Bouchard éve finoman szólva sem sikerült erősre, GS-tornán a 2. fordulónál sem jutott tovább, nyert egy pert a 2015-ös US Openen történt balesete miatt, illetve Luxemburgban kis híján döntőzött, de a második szettben hiába szerválhatott 5:3-nál a fináléba jutásért, Julia Görges innentől kezdve lemosta őt a pályáról (7:6, 5:7, 1:6). A Sports Illustrated-fotózással viszont még édesapja elismerését is kivívta, hát még a többi férfiét…

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!



2. AKI MIATT FUCSOVICS MÉM LETT 

Maradunk a tenisz világánál! A magyar férfi válogatott sajnos búcsúzott a világelitből, de ott sem vallott szégyent, 3:2-re kapott ki a toronymagas favorit belgáktól. Az internet népe ugyanakkor nem kétségtelenül jó játéka miatt figyelt fel ekkor Fucsovics Mártonra, hanem egy szerencsésen/szerencsétlenül rögzített felvétel miatt, amelyen mintha úgy tűnne, hogy a mögötte álló hölgy kebleire kalandozna a tekintete. Persze gyorsan kiderült, hogy az igencsak dekoratív kisasszonyt Luna Stevensnek hívják, természetesen modell, és egy profi futballista barátnője! 

First stop, Marseille We had such a cool first night yesterday with @clubversuz  Now relaxing and enjoyinggg! #theark

5,290 Likes, 48 Comments - Luna Stevens (@lunastevens1) on Instagram: "First stop, Marseille We had such a cool first night yesterday with @clubversuz  Now relaxing..."

 

3. MÁR NEM KEREKEM A PÁROM

„A világ legszexibb kerékpározója” – így mutatja be a spanyol Marca Lucia Javorcekovát, aki a versenyszerű sportolást már feladta, manapság inkább modellként éli az életét, mellette pedig a DJ-szakmába is belekóstolt. A váltást minden bizonnyal ő maga és rajongói sem bánták meg, az Instagram-oldalán már több mint egymillió követője van a szégyenlősnek nem mondható szlovák hölgynek. További képek itt!

83.9k Likes, 939 Comments - Lucia Javorčeková (@luciajavorcekova) on Instagram: ""


4. A BARCA ÚJ IGAZOLÁSA, BARBARA PALVIN!

A leghíresebb magyar modell, Palvin Barbara természetesen 2018-ban is gyakran került a figyelem középpontjába, a legnépszerűbb cikkünk vele kapcsolatban idén a Sports Illustratednek (hiába na, nem tudnak mellélőni a kollégák) forgatott videó volt, de a top 10-be került még a Barcelona–Chelsea BL-meccsel kapcsolatos képe is!


 
5. EGY PERC NÉMA CSENDET KÉRÜNK

A korábbi argentin klasszis, Claudio Caniggia lányáról, Charlotte-ról már tavaly is megemlékeztünk összeállításunkban, idén viszont „önerőből” került fel a közvetlen élmezőnybe. Sajnálatos módon az édesapjánál is nagyobb népszerűségnek örvendő kisasszony úgy döntött, privátra állítja az igencsak ígéretes Instagram-oldalát, ezt még egy kicsit fel kell dolgoznunk… Addig is a „nem szégyenlős” kategóriában a legjobb mellékszereplőnek járó díjat a román játékosügynöknek, Anamaria Prodannak ítéljük meg. 

Charlotte Canigga édesapja népszerűségén is túltesz (Fotó: lmneuquen.com)


6. A GOLF ANNA KURNYIKOVÁJA

Paige Spiranac garantáltan a legismertebb női golfozó a világon, ám ezt nemcsak tehetségének, hanem kinézetének is köszönheti – Instagram-oldalát már több mint másfél millióan követik. A csinos sportoló januárban kissé felkavarta az állóvizet a Dubai Desert Classic golfversenyen: ő lett a torna történetének első női bemondója, ez azonban nem mindenkinek a tetszését nyerte el. A Marca beszámolója szerint a 24 éves hölgy a feladatot több mint 40 éve végző Ivor Robson helyébe lépett, ám sokak szerint ezt csak a kinézetének köszönheti. Ellenzői úgy érveltek, hogy ezzel a szervezők egyáltalán nem segítik elő a férfiak és a nők közötti egyenlőséget a golfban. Támogatói szerint – a golf Anna Kurnyikovájának is becézett – Paige Spiranac csak növeli a sportág népszerűségét, és segít megismertetni a fiatalokkal. Paige a golfozás és a modellkedés mellett egyébként konferenciákon is fellép, már több előadást tartott az internetes zaklatások veszélyeiről.

I've been a member at a country club at one point and then also had to clean a pro shop and do kids camps to somehow have a place to practice because I couldn't afford to play. I've noticed that no matter where you are, who you're surrounded by, what you wear, or how much money you have or don't have we are all just playing a game where the same rules apply. The tradition of golf for me is tied into the integrity and honor of the game, not the exclusivity that you have to be a certain class of person or dress a certain way. Truth is we are all just trying to enjoy our day and play good golf.

79.7k Likes, 1,090 Comments - Paige Spiranac (@_paige.renee) on Instagram: "I've been a member at a country club at one point and then also had to clean a pro shop and do kids..."

7. MEZTELEN VAGYOK, MERT...

Ezequiel Garay számára nem indult jól az idény, de sérülése után beverekedte magát a Valencia kezdőjébe. A csapat szurkolóit azonban a kiesése alatt talán a visszatérésénél is jobban foglalkoztatta felesége Instagramra feltöltött képe. A 32 éves argentin védő 476 ezer követővel szerénykedik az Instagramon, míg kedvesét, Tamara Gorrót több, mint 1.2 millióan követik. A televíziós műsorvezető hölgyre több figyelem hárul az interneten, egyik hétvégi fotóját talán még a Valencia-szurkolók is többen kedvelik, mint Garay egy-egy képét.

„Meztelen vagyok, mert meztelen akarok lenni.
Meztelen vagyok, mert nem bántok ezzel senkit.
Meztelen vagyok, mert nem vagyok különböző.
Meztelen vagyok, mert szabad vagyok”
– írta az Instagramon.

MUJER EN LIBERTAD Me desnudo porque quiero. Me desnudo porque no hago daño a nadie. Me desnudo porque no soy diferente. Me desnudo porque soy libre. #mamamolona #libertad #

198.5k Likes, 6,948 Comments - Tamara Gorro (@tamara_gorro) on Instagram: "MUJER EN LIBERTAD Me desnudo porque quiero. Me desnudo porque no hago daño a nadie. Me desnudo..."

8. FELNŐTTFILMES A VB KEDVENC SZURKOLÓJA

Kiderült, hogy mindenki kedvenc szurkolója, mondhatni az oroszországi labdarúgó-világbajnokság Larissa Riquelméje bizony felnőttfilmekben szerepel, értsd: pornósztár. Natalja Nyemcsinovával szinte mindenki szeretett volna fotózkodni. A fél világon elterjedtek a képei, s már a vb legszebb szurkolólánya titulust is elhódította az vb első napjaiban. Nyemcsinova kisasszonyról azonban kiderült, már hatalmas tapasztalata van abban, hogyan irányítsa magára mások figyelmét. S hogy a gólszerzésről nem biztos, hogy csak a futball jut az eszébe…

A kategória első helyezéséről csupán centikkel (értsd, alig néhány kattintással) maradt le a BL-döntő negatív hősének, Kariusnak üzenő Mia Khalifa, de ugyancsak ez a hölgy egy másik esetével is felkerült a legnépszerűbbek listájára, amikor egy hokimeccsen mellbe találták…




9. AZ INTERES, AKIT MINDEN OLASZ KEDVEL

Ines Trocchia egyre nagyobb népszerűségnek örvend Olaszországban. A 23 éves modell a Nápolyhoz közeli Nolában született, ám saját bevallása szerint a milánói Internazionale a kedvenc csapata. Ennek ellenére más alakulatok szurkolói közül is egyre többen kezdik megkedvelni, köszönhetően többek között a televíziós szerepléseinek. Ines Trocchia már több, labdarúgással foglalkozó műsorban is feltűnt, mostanában a Tiki Taka című, Serie A-val foglalkozó adás egyik házigazdája.

throwback

31.3k Likes, 669 Comments - Inès Trocchia (@inestrocchia) on Instagram: "throwback"

10. A HOKIZÁS VESZÉLYES!

Bizonyára rengetegen felkapták a fejüket azon, ahogy a Szpartak Moszkva női jégkorongcsapata bejelentette a Twitteren a csapat egyik csatárának, Julija Usakovának a bokarésülését. Az orosz csapat közölte szurkolóival a sérülés tényét, és egy képet is közzétett a sérült bokáról… De férfi legyen a talpán, aki a sportoló kötését nézte meg először képen.

Spartak Moscow on Twitter

Травма нижней части тела у нашей ведущей Юлии Ушаковой. #Спартак поместил нападающую в список травмированных. Подробности по ссылке: https://t.co/ZEClh44LwQ

+ 1 – A SZERKESZTŐI KEDVENC

Nagy volt a dilemma, hogy a csaj-vb döntőjét olvasóinknál – érthetetlen módon – elveszítő Noémie Happart kerüljön-e ide, de a korábbi belga szépségkirálynő végül itt is alulmaradt… Mégpedig azért, mert a Sports Illustrated (áldassék a neve) a legendás fürdőruhás sorozatában idén Alexis Rennek is lehetőséget adott, hogy megmutassa a bájait – a fotózás során pedig még a bikinifelső is lekerült a korábban balettozó Év újoncáról. A csodaszép modell a rendszeres sportolás, az egészséges táplálkozás és a természetes D-vitamin-bevitel nagy híve, és erre buzdítja az Instagramon a bő 13 millió követőjét is. A 22 éves Alexis korábban balettozott, sőt olyannyira komolyan űzte, hogy felvételizni készült egy társulathoz, de végül inkább az éppen akkor beinduló modellkarrierje mellett tette le a voksát. Viszont ha már balettozott, akkor a Sports Illustrated a fürdőruhás fotózása során arra is megkérte a gyönyörű modellt, hogy mutasson be néhány spárgázást a meseszép Arubán.

 



s/o to these moments

976.6k Likes, 12k Comments - Alexis Ren (@alexisren) on Instagram: "s/o to these moments"

Gimme your name cause it's going down in my book

1m Likes, 10.8k Comments - Alexis Ren (@alexisren) on Instagram: "Gimme your name cause it's going down in my book "