A TV2 gyönyörű műsorvezetőnője szakított az ETO játékosával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.24. 12:16
Már nem alkot egy párt Kárpáti Rebeka, a TV2 gyönyörű műsorvezetőnője és Völgyi Dániel, az ETO FC Győr labdarúgója. A 2013-as Miss Universe Hungary nyolc hónap után szakított kedvesével.

„Igen, egy ideje már nem vagyunk együtt, de be kell vallanom, még mindig nehéz erről érzelmek nélkül beszélni, azok ugyanis még mindig jelen vannak” – mondta a Blikknek a korábbi szépségkirálynő.„Igen, egy ideje már nem vagyunk együtt, de be kell vallanom, még mindig nehéz erről érzelmek nélkül beszélni, azok ugyanis még mindig jelen vannak” – mondta a Blikknek a korábbi szépségkirálynő.

„Oka volt a szakításnak, de nem szeretném elárulni, hogy mi. Ha valami olyan dolog történik, még azt sem zárom ki, hogy egyszer újra lesz valami közöttünk. Például egy csoda. De most nem látok esélyt arra, hogy a közeljövőben újra egy pár legyünk” – tette hozzá a lány.

A Blikk megkereste Völgyi Dánielt is, ám az ETO játékosa elhárította a bulvárlap kérdését.

A 30 éves labdarúgó a 2017–2018-as szezonban eddig négy NB II-es meccsen lépett pályára a győrieknél.

NÉHÁNY FOTÓ KÁRPÁTI REBEKÁRÓL

A mai @kiehlshu nagyon csajos #multimasking napja #bloggervibes #kiehls #kiehlshu #bloggerday #beautyday #szepsegnap #pihentunkkicsit #arcmaszkoztunk #elvoltunk #csakugyvoltunk #jovolt

2,734 kedvelés, 10 hozzászólás - REBEKARPATI (@rebekarpati) Instagram-hozzászólása: "A mai @kiehlshu nagyon csajos #multimasking napja #bloggervibes #kiehls #kiehlshu #bloggerday..."


Hogy vagytoook? Mit csináltok ma? Mi reggel 8 óta fotóztuk @viktoribudapest új kollekcióját. Most végeztünk. Elnézést a hatalmas karikák miatt, a 3 óra alvás átka #shooting #viktoribudapest #tired #tiredasf #ootd

5,095 kedvelés, 15 hozzászólás - REBEKARPATI (@rebekarpati) Instagram-hozzászólása: "Hogy vagytoook? Mit csináltok ma? Mi reggel 8 óta fotóztuk @viktoribudapest új kollekcióját. "


Milyen napotok volt ma? Nekem ügyintézős-megbeszélős-otthonról dolgozós és eseményekkel teli. #today #runninthroughtheworld

4,747 kedvelés, 14 hozzászólás - REBEKARPATI (@rebekarpati) Instagram-hozzászólása: "Milyen napotok volt ma? Nekem ügyintézős-megbeszélős-otthonról dolgozós és eseményekkel..."


Vacsoráztunk @klaraanemeth #nyamm #basilica #dinner #therverydaygirl #bloggervibes

5,073 kedvelés, 9 hozzászólás - REBEKARPATI (@rebekarpati) Instagram-hozzászólása: "Vacsoráztunk @klaraanemeth ☺️ #nyamm #basilica #dinner #therverydaygirl #bloggervibes"


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik