Volt, hogy Beckham mentette meg hóhérját, Capellót

Vágólapra másolva!
2012.02.10. 08:46
null
Nem mindig volt ilyen felhőtlen Fabio Capello és David Beckham (munka)kapcsolata (Fotó: Action Images)
Fabio Capello győzelmi rátája a legmagasabb az angol válogatott élén a második világháború óta, meccseik kétharmadát megnyerték vele a „háromoroszlánosok", azonban a John Terry csapatkapitánysága kapcsán a szövetséggel kialakult affér miatt szerdán lemondott. A szép pályát maga mögött tudó mester öt esztendeje a Real Madrid kispadján ült, amellyel a szezon végén ugyanúgy bajnoki címet ünnepelhetett, mint tíz évvel korábban, 1997-ben. Az úton odafelé viszont rezgett nála a léc: történetünk idején öt-, később hatpontos hátrányban is voltak a blancók a Barcával szemben, és a kudarcok hatására az olasz már az állásáért aggódhatott. Mindeközben akkori angol sztárjával, David Beckhammel – a mostani esettől eltérően – épp neki akadt gondja.

Hatalmas meglepetésre 2007 februárjában David Beckham – csaknem egy hónap kihagyás után – ismét bekerült a megelőző hat bajnokijából négyet elveszítő Real Madrid keretébe. Az angol középpályás január 7-én még pályára lépett a Deportivo ellen 2–0-ra elbukott meccsen, ám nem sokkal ezután bejelentette, hogy a nyártól a Los Angeles Galaxynál folytatja.

Ezt követően Fabio Capello vezetőedző közölte, hogy többé nem számít a 32. születésnapjához közelítő játékosra, igaz, nem sokkal később már azt mondta, nem tartja elképzelhetetlennek az újbóli szerepeltetését.

Volt közben nagyobb gondja is: a „királyi gárda" egy héttel korábban játszotta az ezredik bajnokiját a Bernabéuban, és a Levantétól elszenvedett vereség után a szurkolók a tréner távozását követelték. Predrag Mijatovics sportigazgató viszont – akivel egyszerre kerültek a klubhoz és együtt arattak sikert rögtön az 1996–1997-es szezonban – kiállt mellette: „Hiszünk az edzőnkben és bízunk a jó folytatásban."

VÉLEMÉNYEK KRÓNIKÁJA
Január 13.: „Nem fog többet játszani. Edzhet, de pályára már nem lép." (Fabio Capello, a Real edzője)
Január 15.: „Beckham anélkül írta alá a Los Angeles-i szerződését, hogy beszélt volna a vezetőséggel vagy velem, és ez nekem nagyon nem tetszik." (Capello)
Január 16.: „Beckham elment filmsztárfélének Hollywoodba. Jó döntés volt, hogy nem hosszabbítottuk meg a szerződését." (Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke)
Január 19.: „Beckham és Ronaldo is vérbeli profi. Megkértük a vezetőket, hogy tárgyaljanak velük személyesen. Azt mondták, hogy ők készen állnak erre." (Raúl, Beckham játékostársa)
Január 26.: „Ha azt látom rajta, hogy jó formában van és a hozzáállása is megfelelő, akkor tagja lehet a csapatnak, de bizonyítania kell." (Capello)
Február 6.: „Mindannyian azt szeretnénk, ha újra köztünk lenne, és nemcsak az edzéseken, hanem a mérkőzéseken is." (Guti, Beckham játékostársa)
Február 8.: „Elszántan edzek, és újra játszani szeretnék." (David Beckham)
Február 11.: „Beckham megmentette a hóhérját" (írta a Marca, mondván, pont az angol óvhatja meg a kirúgástól az őt korábban száműző Fabio Capellót)
Február 11.: „Beckham-ajándék Capellónak" (állt az El País címlapján, míg a belső hasábon arról számolt be az újság, hogy a Sociedad elleni győzelem miatt egyelőre a helyén maradhat Fabio Capello)
Június 17.: Miután a 67. percben még vesztésre állt otthon a Mallorca ellen, végül 3–1-re nyert a Real, így jobb egymás elleni eredményekkel megelőzte az aranyért folytatott versenyfutásban a Barcát, s ezzel négy év után visszaszerezte a Primera División trónját. Mindezt együtt ünnepelhette Beckham s Capello.

A tél közepi sikertelenség (vagy valami más) aztán rábírta az olaszt arra, hogy mégis újra bevesse Beckhamet. A megenyhült szakember így indokolta döntését: „Az amerikai szerződés megkötése után kételkedtünk benne, hogy ugyanúgy készül majd, mint korábban, de kitűnő edzésmunkát végzett, amivel elnyerte csapattársai támogatását. Igazi profiként viselkedett, és most visszatérhet az együttesbe."

Ideális ellenfélnek ígérkezett 2007. február 10-én a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Real Sociedad, amelynek négy mérkőzés óta nem sikerült gólt szereznie, bár az előző fordulóban a második Sevillától egy pontot elrabolt – összességében egy verhető ellenféllel készültek szembeszállni a negyedik helyen szerénykedő fővárosiak, akiknek mindenképpen nyerniük kellett, hogy ne szakadjanak le a közvetlen élbolytól.

A Madrid azonban (most is) egy szétesett, ideges és egyre frusztráltabb csapat benyomását keltette. Jó példa erre a világklasszis kapus, Iker Casillas, aki a meccs elején egy beadás után gólt ajándékozott Mikel Aranburunak. Szerencséjére kollégája, a rosszul kifutó Claudio Bravo még rajta is túltett, Ruud van Nistelrooy fejes gólja egyértelműen az ő lelkén száradt.

A második félidőben a baszkok támadósora rendszeresen átjátszotta a vendégvédelmet, és csak a San Sebastián-i csatárok pontatlanságán, valamint a magára találó Casillas bravúrjain múlott a három pont sorsa. Hiszen hiába játszott ismét David Beckham, hátul a rombolás egyáltalán nem az ő feladata...

A visszatérése ellenben jót tett a Real Madridnak. Ez első ránézésre is egyértelműnek tűnhet, hiszen vele a kezdő tizenegyben – elég nyögvenyelős módon... – 2–1-re megverték a kiesés ellen küzdő Sociedadot, de aki látta a meccset, az ténylegesen is megerősíthette a fenti állítást.

Tény, hogy nem villogott a mérkőzésen, igaz, nem is lehetett elvárni tőle a csillogást, elvégre hetek óta nem futballozott együtt a társaival, s így azért nehéz a csapat motorjává válni. Viszont ismét megmutatta, amit tökélyre fejlesztett, amiről (többek között) legendás lett: 23 méterről becsavart egy szabadrúgást.

Ezzel pedig csattanós választ adott. Egy hónapos mellőzöttség után a rengeteg hiányzó, esetleg felsőbb utasítás révén újra szerepelhetett, ő pedig ismét bizonyította a kivételes tehetségét azzal, hogy egy parádés – és értékes – lövéssel tért vissza az ekkoriban már nem galaktikus gárdába.

A spanyolok szerint Capello nem a saját akaratából határozott a visszahívás mellett, „felülről" érkezett az utasítás, ugyanis többen nem nézték jó szemmel, hogy az angol klasszis már jó egy hónapja csak az edzéseket látogatta, míg a találkozókat a lelátóról figyelte. A héten amúgy már gyanítani lehetett, hogy valami készül a háttérben, ugyanis a tréner gyakoroltatta a szabadrúgásokat a „száműzöttel".

„Az edző azt mondta, az elmúlt hónapokban nem mentek jól a szabadrúgások – mondta David Beckham, a Real Sociedad ellen 2–1-re megnyert mérkőzés másnapján. – Kérte, gyakoroljam, mert a hét végén szükség lesz egy-két pontos lövésre..."

Ha a hétközi gyakorlás tette meg a hatását, ha nem, a „Spice Boy" remek távoli góllal egyenlített, s a Real Madrid két vereséget követően a győzelmet is megszerezte – köszönhetően Ruud van Nistelrooy fejesének. A holland azonban nem magát, hanem szigetországi csapattársát dicsérte.

„David a világ legjobb szabadrúgáslövője – szólt kollégájáról a támadó. – Ám ami ennél is szembetűnőbb: hihetetlen szellemben futballozik. Nem érdekelte, hogy eddig mellőzték, s a kihagyás sem látszott meg a teljesítményén. Csodálatos sportember."

AZ A BIZONYOS GÓL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik