A Levante játékosainak sztrájkja a Deportivo ellen

A Levante futballistái április 27-én városuk önkormányzatának kezességvállalása után végül pályára léptek Huelvában a Recreativo ellen (2–0-ra kikaptak), majd egy héttel később az Espanyolt is fogadták (1–1), de aztán elfogyott a türelmük. Juttatásaik rendezetlenségére szerették volna figyelmeztetni elöljáróikat és a közvéleményt, ezért két körrel az idény befejezése előtt La Corunában egy percig sztrájkoltak a kezdő sípszót követően.

SZTRÁJK AZ ELSŐ PERCBEN
 

 

A szokatlan megmozdulásból nem lett gond – viszont haszna se sok. A Deportivo játékosai megiramodtak ugyan a vendégek kapuja felé, ám nem lett volna túl hősies dolog az üres hálóba lőni, ezért köszönték szépen, de nem éltek az alkalommal, mialatt az ellenfél tagjai mozdulatlanul álltak a kezdőkör peremén. Más kérdés, hogy a hazaiak végül így is 1–0-ra kerekedtek felül, és valahol az is drámai, ha egy csapat a 88. percben szedi be a meccs egyetlen találatát...

Mivel a szokatlan május 7-i akció nem hozta meg a kellő eredményt és publicitást, a már biztos kieső kisebbik valenciai klub kerete – amely néhány nappal rá, a hét végén neves városi vetélytársától otthon kapott egy ötöst (1–5) – ezúttal már tényleg a céljainak megfelelő, széles körű nyilvánosságot akart.

Így a záró forduló napjára teljes munkabeszüntetést tervezett, amivel viszont nemcsak egyszerűen a Real Madrid elleni bajnoki találkozó, hanem az aranyérmes „királyiak" örömünnepe is veszélybe került. (Természetesen a bojkott kiagyalói pont ezzel tudták a problémáikra irányítani a figyelmet...)

„Néhány társunk a teljes csőd szélére került, a számláikon mínusszal kezdődnek az összegek, vagy már el is kellett adniuk a kocsijukat – kezdte 2008. május 13-án a helyzet értékelését Luis Manuel Rubiales, a Spanyol Labdarúgók Szövetségének (AFE) támogatását is élvező gárda érdekeit képviselő csapatkapitány-helyettes. – Az egész csapat csalódott, hiszen ez valamennyiünket érzékenyen érint. Mivel a klub nem tartotta be az ígéreteit, és nem kaptunk fizetési garanciát sem, nem tehetünk mást: határozatlan időre sztrájkba lépünk."

A futballisták becslések szerint mintegy 18 millió eurót (akkori árfolyamon 4.5 milliárd forintot) kérhettek számon a vezetőségen. A megelőző idény bértartozásai mellett egyelőre a márciusi fizetések, a szezonbeli prémiumok – többek között az összegyűjtött 26 pontért járó megközelítőleg 200 ezer euró (50 millió forint) –, a karácsonyi jutalmak, a lakásokkal kapcsolatos juttatások és az eltérő feltételekkel érvényes egyéni járandóságok sem érkeztek meg az érintettekhez.

Mind e mögött a klub növekvő kiadásai és vártnál kisebb bevételei húzódtak: a televíziós közvetítési jogok után sem folyt be elég pénz, és a csapat központi fekvésű stadionjának értékesítése is késlekedett.

A mindennapi megélhetésükért aggódó játékosok egy héttel azelőtt a tartalékcsapat tagjaival kiegészülve felkeresték Pedro Villarroelt, aki többségi tulajdonosként és elnökként járult hozzá az egylet pénzügyi mélyrepüléséhez – igaz, nem sokkal korábban jelképes összeg, 1 euró fejében átengedte részesedését és az irányítást Júlio Romerónak.

Ahogy az várható volt, az immár csak 20 százalékot birtokló Villarroel nem vállalta a felelősséget a válságért, az igazgatótanács szintén sokat bírált szóvivője, Javier Navarro pedig úgy döntött, nem teszi ki magát több támadásnak, és lemondott.

A vezetőségben történő változásokról ugyanakkor feltételezni lehetett, hogy nem gyorsítják meg a fizetések rendezését, azaz könnyen elképzelhető volt, hogy a blancók rajongói a gólzáporos el clásicón (Real Madrid–Barcelona 4–1) láthatták utoljára hazai pályán játszani kedvenceiket az idény során (mondjuk ez sem rossz végszó, csak éppen az ünnepi műsor lett volna még korai akkor).

„Legkevésbé sem szeretnénk megkárosítani madridi társainkat, ezért kapcsolatba léptünk a Real játékosaival és tájékoztattuk őket a sztrájkról – mondta a mérkőzéssel kapcsolatban Rubiales. – Értesítettük egyúttal a királyiak vezetőségét is, akik úriemberekhez méltóan vették tudomásul a döntésünket."

Tegyük hozzá: még szerencse, hogy a bajnoki címről nem az utolsó kör eredménye határozott. Viszont a tervbe vett fieszta helyett alternatíváról kellett gondoskodni, mert a valenciaiak még 16-án sem kapták meg az elmaradt jussukat, és nagyon úgy tűnt, hogy nem engednek a negyvennyolcból. A fővárosi klub részéről ezért megerősítették, hogy ha törik, ha szakad, 18-án este 10 órakor ünnepélyes keretek között átveszik a trófeát, de az is szóba került, hogy barátságos meccsel pótolják a találkozót.

Végül részben happy enddel zárult a „szappanopera", a Levante tudniillik mégis pályára lépett a Santiago Bernabéu Stadionban, hogy asszisztáljon a Real gálájához. Ezt az előzte meg, hogy az egész héten nem tréningező kiscsapat képviselői alig valamivel a találkozó előtt felfüggesztették a sztrájkjukat.

A rendkívüli megállapodást az AFE és a spanyol szövetség közvetítésével sikerült megkötni, és egyéb ígéretek mellett azt is tartalmazta, hogy az együttes egy barátságos meccset játszik majd a liga különböző más alakulataiból verbuválandó tizeneggyel, a bevételeket pedig a hoppon maradt futballisták megsegítésére fordítják.

„A Levante tagjai nem akarták tönkretenni a Real ünnepét, ezért nagy erőfeszítéseket tettek, hogy az utolsó pillanatban megegyezés születhessen. Nincsenek a legjobb erőállapotban, másfelől legalább a nyomás egy része lekerült a vállukról" – nyilatkozta a tárgyalások végeztével Gerardo González Movilla, az AFE elnöke

Mindez nagy megkönnyebbülést jelentett a vendéglátók számára, így miután az előző napon a Barcelona a mesterhármast szerző Giovani dos Santos vezérletével szép murciai győzelmet aratva (5–3) búcsúztatta a klub számára rettenetesen sikerült idényt (a Villarrealtól is jócskán lemaradva bronzérmesek lettek), no meg edzőjét, a sokat szapult Frank Rijkaardot, most a Real Madridon volt a sor.

A csordultig megtelt arénába látványos show-t szerveztek az illetékesek a meccs utánra, de a tűzijáték már a kilencven perc alatt megkezdődött: a blancók az első fél órában kétszer mattolták a látogatók védelmét. Előbb Ruud van Nistelrooy fejelt a kapuba, majd Guti zseniálisan flegma (bal külsős) beadása után az egész idényben óriási munkát végző Sergio Ramos bólintotta a labdát a hálóba.

REAL MADRID–LEVANTE 5–2
 

 

A „királyi gárda" végül 5–2-re győzött – mindkét említett gólszerző duplázott, de közben Wesley Sneijder is lőtt egy pompás szabadrúgásgólt –, és 85 ponttal zárta a bajnokságot. Előtte legutóbb az 1996–1997-es idényben végzett az élen a győztes legalább ennyi szerzett ponttal (92), történetesen a Real Madrid, csakhogy akkor még 22 csapatos volt a bajnokság, nem 20.

Érdekes módon azóta viszont a Levante hívei lehetnek elégedettebbek, noha a két fél közti erőviszonyok nem változtak meg. A valenciaiak ugyanis nemhogy talpra álltak a krízist követően, de a második másodosztályú szezonjuk végén visszajutottak az élvonalba (a második helyen hármas pontazonosság alakult ki, ám az egymás elleni összevetésből a Hercules mellett ők jöttek ki jól, szegény Betist odalent tartva...), és erősen valószínű, hogy idén sem esnek vissza a Segunda Divisiónba, sőt e pillanatban jó pár hely választja el őket a kiesőzónától.

Az immár José Mourinhóval dolgozó blancók eközben rendre az aranyéremért és a BL-trófeáért versengenek, mondhatni egész más nívón – viszont náluk az elvárások is mások. Márpedig a 2008 nyara óta tartó Barcelona-uralommal egyelőre nem boldogulnak.