A csuklyás elárulta: 90 százalék doppingol

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2010.11.20. 10:06
null
Doppingellenes tiltakozás a Tour de France-on (Fotó: Action Images)
Hét évvel ezelőtt kisebb doppingbombát robbantott egy olasz botrányműsor. Nagyobbat csak azért nem tudott, mert e téren olyat már rég nem lehet. A különböző ügyek hosszú ideje futószalagon pattannak ki, így a név és arc nélkül nyilatkozó bennfentes szavai attól hathattak „üdítően", hogy a sokszor hallott és jól ismert magyarázkodásokat, mellébeszéléseket kerülve ő végre konkrétan kifejtette, mi is folyik a profi sportágban (illetve művelőinek vérében)...

A Nemzeti Sport beszámolója szerint egy neve elhallgatását kérő olasz profi országúti kerékpáros egy 2003. november 20-i televíziós interjúban elismerte, hogy a kerekesek legalább 90 százaléka doppingol. A színt valló sportolóról – akinek sál és kapucni takarta el az arcát, sőt még a hangját is elváltoztatták – annyit árultak el, hogy „nagyon, nagyon ismert, és rendkívül fontos győzelmeket aratott".

Egyes találgatások szerint szóba jöhetett az 1998-ban Tour de France-t és Giro d'Italiát nyerő Marco Pantani, a világkupa-sorozat az évi győztese, Paolo Bettini, míg más források a 2002-ben világbajnok Mario Cipollinit vélték felismerni a csuklya alatt – egy biztos, a tévétársaság vezetői alaposan titkosították a kilétét. (Így persze bizonyítani sem lehetett az állításait, de vajon akad még olyan, aki úgy hiszi, az egész csak merő kitaláció...?)

„A kerekesek legalább kilencven százaléka használ tiltott szereket. Ha nem doppingolnék, nem tudnám eredményesen befejezni a viadalokat" – kezdte mondandóját az ismeretlen a Silvio Berlusconi miniszterelnök egyik tévécsatornáján (Canale 5) leadott műsorban. Az igazán megdöbbentő kijelentések azonban csak ezután következtek: „Sok fiatal versenyzővel találkozom, akik rosszul doppingolnak. Ők folyamatosan légzési, szív- és érrendszeri problémákra panaszkodnak. Ez annak a következménye, hogy minden este, vacsora előtt például EPO-t vagy növekedési hormont fecskendeznek magukba."

A kámzsás az interjú közben azt is elárulta, hogy várhatóan a következő idény lesz (azaz immár volt) számára az utolsó, mert a folyó évben is hárman haltak meg szívinfarktusban, s ő nem szeretné ilyen fiatalon hasonlóképpen végezni. Kitért arra is, hogyan manipulálják a doppingellenőrzéseket – s nemcsak a kerékpárosok, hanem maguk az ellenőrök is:

„Ezekről senki sem mer beszélni, mert félünk, hogy soha többé nem szállhatunk nyeregbe. Mást pedig nem tudunk csinálni, csak tekerni, hiszen többségünk nem tanult egyebet, a kerékpározásra áldoztuk az életünket" – folytatta a „névtelen profi", majd hozzátette, szerinte egyre kevesebben használják a korábban rendkívül népszerű EPO-t és növekedési hormont, s már inkább új, nem sokkal korábban létrehozott szereket alkalmaznak, amelyek azért veszélyesek, mert nem lehet tudni, hogy a későbbiekben milyen hatást váltanak ki az emberi szervezetben. Saját bevallása szerint a csuklyás havonta 5-10 ezer eurót költött e célra...

Mindez a Striscia la notizia (talán Kúszó híreknek fordíthatnánk) című szatirikus híradóban hangzott el. Ez a műsor nemcsak gúnyolódó hangnemének és álhíreinek köszönheti magas nézettségét immár majdnem negyedszázada, hanem annak is, hogy olykor valódi információkkal, képanyagokkal robbant ki botrányokat.

Alig egy évvel a szóban forgó leleplezést megelőzően egy bekapcsolva „felejtett" kamera előtt egy ismert edző tálalta ki az olasz labdarúgás alacsonyabb osztályainak bundaszokásait, de nagy vihart kavart az élete egyik meghatározó részét Itáliában töltő Diego Maradona nápolyi korszakának „doppinganalízise" is.

Természetesen a névtelenül nyilatkozó illető szavai nem maradtak visszhang nélkül, Gian Carlo Ceruti, az Olasz Kerékpáros-szövetség elnöke a sportág nevében azonnal kikérte magának a vádakat. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy szabálytalanságok történjenek a doppingellenőrzések során, hiszen eddig is számtalanszor ellenőriztük a doppingellenőröket is, és mindig mindent rendben találtunk" – mondta Ceruti, aki feltételezte, hogy egy már visszavonult vagy éppen csapat nélküli, elkeseredett bringás vádaskodott.

A legendás Francesco Moser – aki 1999 óta a Profi Kerékpárosok Szövetségének (CPA) elnöke – továbbment: „Ez egy szerencsétlen félnótás lehetett..." Az Olasz Olimpiai Bizottság azonnal vizsgálatot indított az ügyben, s egyben feljelentést is tett a televíziós műsor, illetve a névtelen nyilatkozó ellen: igazolják állításaikat, vagy bűnhődjenek rágalmaikért, ez ugyanis „merénylet az olasz sport ellen".

„Tényleg nagy versenyző lehet, ha mindez igaz, és ennyit költ doppingra. Mennyit kereshet?! – tette fel a kérdést az NS által másnap megkérdezett Rohtmer Balázs, aki akkoriban az olasz-bolgár Miche együttesében profiskodott. – Más fejébe nem látok bele, így csak a saját véleményemet tudom elmondani. Hat esztendeje versenyzem Olaszországban, ismerek olyan versenyzőket, akik megbuktak az ellenőrzésen, de óriási túlzásnak tartom, amit ez az ember nyilatkozott. Néhány évvel ezelőtt lehet, hogy többen is próbálkoztak EPO-val vagy más szerekkel, de ez hamar ki is derült, sokan lebuktak, és az utóbbi években rendesen tisztult a sportág."

Megcáfolni sem egyik, sem nézőpontot nem tudjuk százszázalékosan, és mivel kényes a téma, meg sem próbáljuk. Ehelyett arra készültünk, hogy listába szedjük az azóta felgöngyölített-kinyomozott ügyeket és lebukott versenyzőket. Becsszóra belefogtunk – ám be kellett látni, hogy csak a helyet foglalnánk a rengeteg név emészthetetlen mennyiségű felsorolásával, hiszen alig akad olyan nagymenő, aki vagy nem bukott le, vagy ne keveredett volna legalább gyanúba (mint például az utolérhetetlen életművű Lance Armstrong).

Ezért mellőzzük a lajstromozást, és inkább leszögezzük: ha segédeszközökkel, ha azok nélkül, de bizonyosan emberfeletti (sport)teljesítmény, amit egy-egy háromhetes körversenyen véghez visznek a profi országúti bringások, és ha feltételezzük, hogy szinte mind kokszol, akkor úgy is lehet nézni: mégiscsak a győztesek a legjobbak, csak éppen más alapokról, mint ahogy a szabályok és a morál megkívánná. Így tehát hozzáállásukat nem is kívánjuk pártolni, csupán több oldalról is közelítettünk az igazsághoz.

Ami viszont tényleg tény: szűk három hónappal a kámzsás vallomás után a korszak legnagyobb olasz bringás menőjénél, Marco Pantaninál is kimutatták a doppingolás nyomait – a boncoláskor, miután kokain-túladagolásban elhunyt...

 

 

1953-ban e napon számolt be arról a Népsport, hogy a november 1-jén Athénban lejátszott görög–izraeli labdarúgó vb-selejtezőnek olyan előjátéka volt, „amely híven tükrözi a görög sportban uralkodó állapotokat". A zürichi Sport cikkére alapuló írás szerint a hellén válogatott tagjai, akik edzőtáborban készültek fel az erőpróbára, egy nappal a meccs előtt országuk futballszövetségéhez levelet intéztek. Ebben közölték, hogy csak abban az esetben hajlandóak kiállni, ha előtte kapnak egymillió drachmát. A „beadványt" egy Ruszidisz nevű játékos kivételével mindenki aláírta az együttesből. A sajátos sztrájk a találkozó napján déli egy óráig tartott, amikor is a szövetség ígéretet tett az összeg kifizetésére. A futballisták erre hajlandóak voltak pályára lépni, és – állítólag nagy szerencsével – 1:0-ra megverték az első kvalifikációs meccsét játszó ellenfelüket. Az ügy azonban ezzel még nem zárult le. Néhány nappal később a szövetség nyilvánosságra hozta a döntését: Muratisz csapatkapitányt mindenféle sportszervezetbeli tagságtól eltiltották, míg a többieket – persze Ruszidiszt leszámítva – „csak" a válogatottban való szerepléstől, de attól végleg. Az érintettek a klubjaikban azért továbbra is játszhattak, míg Ruszidiszt a nemzeti együttes „örökös kapitányának" nevezték ki. A történet talán azért maradt viszonylagos ismeretlenségben, mert miközben Izrael az utolsó helyen zárt, a görögök sem jutottak el (új összetételű) csapatukkal „sehová" – a csoport küzdelmeit a mind a négy fellépésén 1:0-ra felülkerekedő Jugoszlávia nyerte meg, így déli szomszédaink utazhattak el a svájci vb-re, míg Görögországnak az 1980-as Eb-ig kellett várnia arra, hogy kitörjön a sikertelenségből és ott lehessen egy világverseny döntőjében.

1963-ban e napon játszották a Bp. Honvéd–Dorog bajnokit, melyet a hazaiak 5:1-re nyertek meg Tichy (2), Szuromi, Nógrádi és Komora góljával. A mérkőzést a nemzetközi tekintélyű Zsolt István vezette, aki az első félidőben 1:1-es állásnál háromszor egymás után megállította a játékot, mivel különböző piros-fehér futballisták megjegyzéseket tettek rá, illetve a döntéseire. A bíró mindannyiszor szabadrúgást ítélt a hangoskodók csapata – ez esetben a Honvéd – ellen (sárga és piros lapok ekkor még nem léteztek!), és az sem tartotta vissza, hogy két alkalommal a vendégek akár gólt is szerezhettek volna a lehetőségből. A közönségnek nem tetszett mindez, egy csoport például hangos méltatlankodással, szavalókórusban előadott sértegetéssel reagált, sőt egyvalaki sörösüveggel is célba vette a sípos embert. „Mit okvetlenkedik itt nekünk – gondolták magukban –, minek fütyürészik? Pedig nem volt igazuk. Mert Zsolt játékvezető addig fütyürészett, amíg végül is rend lett a pályán, senki sem tett többé megjegyzést, és a játékosok kezdtek a bíró helyett a labdával törődni. És lám, a Honvéd nem is járt olyan rosszul, hogy így alakultak a dolgok, mert ettől fogva a játékra összpontosította a figyelmét és további négy gólt rúgott. A szavalókórus pedig rátért egy értelmesebb szövegre, amely így hangzott: Hajrá, Honvéd!" Az újabb élvonalbeli elsőségre már nyolc éve váró csapattal nem is volt probléma, ha a futballal törődött: a félidényes bajnokság végén csak rosszabb gólaránya miatt maradt le a Győr mögött az aranyéremről!

1973-ban e napon jelent meg az NS-ben az a kis „statisztikai szösszenet", amely szerint a számunkra oly kedves emlékű helsinki Olimpiai Stadionnak az 1952-es játékok óta ebben az esztendőben volt a legtöbb nézője. Az összesen 48 különböző eseményt több mint 394 ezren tekintették meg a helyszínen. Ebből leginkább a finneknél hagyományosan nagyon népszerű atlétika vette ki a részét 162 ezer nézővel, míg utána a világ nagy részén „listavezető" labdarúgás következett 96 ezer fővel. Persze ha úgy vesszük, ezek nem olyan nagy számok, de hát az északi országban elsősorban a hoki van a középpontban (régebben valószínűleg még a mostaninál is jobban ott volt), a jeges sportág közönsége viszont nem növeli a hatalmas szabadtéri aréna látogatottságát.

1983-ban e napon Orosz Andrea új országos csúcsot ért el (az olimpiai műsoron nem szereplő) 1500 méteres gyorsúszásban. A Bp. Spartacus versenyzője a Komjádi uszodában megrendezett felkészülési viadalon 17:13.89 perc alatt teljesítette a távot, amivel Gyúró Mónika előző évben felállított 17:20.80-as rekordját szárnyalta túl. Kiss László – Egerszegi Krisztina későbbi világhírű sikeredzője, a jelenlegi szövetségi kapitány – a következőket nyilatkozta a remek eredményről: „17:11 körüli időt terveztünk plusz-mínusz három másodperc eltéréssel. Ezt ma előre megbeszéltem a tanítványommal, ezért örülök, hogy sikerült, sőt szerintem ha megszorították volna, jobb időre is képes."

1993-ban e napon újabb halálos baleset történt a Makaói Nagydíjon, az akkor még Portugáliához tartozó dél-kínai városállam hagyományos viadalán, amely során ugyanazon az utcai pályán vetélkednek (persze nem egyszerre) mind a különböző autós kategóriák tagjai, mind a gyorsasági motorversenyzők – ami egyedülálló a világon. Tizenhét évvel ezelőtt előbb edzés közben a helyi Zoe Maximo Rosario bukott, két nappal később pedig a hongkongi Tung Szaj-ving ütközött – szintén motorja nyergében – a pályát szegélyező korlátnak. Egyikük sem élte túl az esést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik