Villarreal: közleményt adtak ki a gyilkossági kísérlettel vádolt védőről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.23. 15:27
null
Rúben Semedót csütörtökön kihallgatták a bíróságon (Fotó: Twitter)
Mint arról beszámoltunk, emberrablással és rablással vádolták meg a Villarreal játékosát, Rúben Semedót, akit kedden le is tartóztattak, ráadásul a portugál futballistát már emberölési kísérlettel is vádolják, és csütörtökön ki is hallgatták. A történtek után a védő klubja hivatalos közleményt adott ki az ügyről.

 

Csütörtökön a Valenciához közeli Llíriában hallgatták ki Rúben Semedót. A bíró kimondta, a futballistát gyilkossági kísérlettel, testi sértéssel, fenyegetéssel, fogva tartással, illegális fegyverbirtoklással és erőszakos rablással gyanúsítják. A 23 éves portugált bilincsben vezették el.

A Villarreal erre válaszul pénteken, a hivatalos honlapján adott közre egy rövid közleményt, mely szerint a klub megdöbbent a bíróság által megfogalmazott vádakon. A spanyol együttes vezetőségének kommünikéje továbbá úgy fogalmaz, az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása mellett felfüggesztik Rúben Semedo munkaviszonyát, így a játékos fizetést sem kap majd, amíg folyamatban van az ügye.

A korábbi vádak szerint a labdarúgó két társával elrabolt és megkötözött egy embert, majd betört a házába, ahonnan 24 ezer eurót (átszámítva 7.5 millió forintot), egy számítógépet és más értéktárgyakat tulajdonított el. Az áldozat február 12-én horzsolásokkal és törött bokával jelent meg a valenciai rendőrkapitányságon, ahol feljelentést tett az elkövetők ellen. Miután kiderült, hogy a vádak valósak, a spanyol csendőrség (Guardia Civil) őrizetbe vette Semedót.

A spanyol klub 2017 nyarán 14 millió eurót fizetett a Sporting CP-nek Semedóért, aki súlyos izomsérülése miatt eddig csupán öt tétmérkőzésen lépett pályára a Villarrealban, legutóbb december közepén a Barcelona ellen.

Villarreal CF on Twitter

Comunicado oficial: El Villarreal CF decide suspender de empleo y sueldo a Ruben Semedo. https://t.co/V4vvKFyh8o



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik