Videó: a Barcánál járt a crossfit világbajnoki ezüstérmesünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.07. 14:20
A Nike csapatának tagjaként Barcelonában járt crossfit világbajnoki ezüstérmesünk, Horváth Laura, aki a katalán városban nemcsak a sportszergyártó cég reklámfotózásán vett részt, de a Nike és az FC Barcelona labdarúgócsapatának invitálására meglátogathatta a Camp Nout és az együttes edzőközpontját, ahol részt vehetett egy rövid edzésen is.

A Nike-nak köszönhetően Barcelonában töltöttünk el néhány napot a világ legjobb crossfit versenyzőivel – mondta Horváth Laura, aki december eleje óta a cég szponzoráltja. Díszvendégként részt vettünk egy crossfit rendezvényen, majd a Nike új cipőjéről készült reklámfotózáson. Az utolsó napon elvittek bennünket a Camp Nouba, ahol megnézhettük a stadiont, a játékosok öltözőjét, a pályát, és ezt követően az edzőközpontban kaptunk egy fociiskolát, amiről filmet is forgattak. Nagyon élvezetes volt ez a néhány nap, de már a munkáé a főszerep. Folyik az open kvalifikáció, még három feladatsorom van hátra. Utána májusban Ohióban indulok a Rouge invitationalon, majd augusztusban ismét vár a Games, ahol szeretnék nagyon jól szerepelni.”A Nike-nak köszönhetően Barcelonában töltöttünk el néhány napot a világ legjobb crossfit versenyzőivel – mondta Horváth Laura, aki december eleje óta a cég szponzoráltja. Díszvendégként részt vettünk egy crossfit rendezvényen, majd a Nike új cipőjéről készült reklámfotózáson. Az utolsó napon elvittek bennünket a Camp Nouba, ahol megnézhettük a stadiont, a játékosok öltözőjét, a pályát, és ezt követően az edzőközpontban kaptunk egy fociiskolát, amiről filmet is forgattak. Nagyon élvezetes volt ez a néhány nap, de már a munkáé a főszerep. Folyik az open kvalifikáció, még három feladatsorom van hátra. Utána májusban Ohióban indulok a Rouge invitationalon, majd augusztusban ismét vár a Games, ahol szeretnék nagyon jól szerepelni.”

FC Barcelona

Guess who visited Camp Nou lately... We put the Nike Athletes to the test Ponemos a prueba a los atletas más fuertes de Nike Posem a prova els atletes més forts de Nike Camp Nou |...

Guess who visited Camp Nou lately... Nike Athletes @sarasigmunds @laurahorvaht @hogberglukas @solsigurdardottir @mathewfras

520.1k Likes, 854 Comments - FC Barcelona (@fcbarcelona) on Instagram: " Guess who visited Camp Nou lately... Nike Athletes @sarasigmunds @laurahorvaht..."




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik