Tragédia: mégsem úgy történt Reyes balesete, ahogy állították?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.29. 18:55
Mint ismert, közlekedési balesetben, 35 évesen elhunyt a 21-szeres spanyol válogatott labdarúgó, José Antonio Reyes. A gyászhír megjelenését követően olyan beszámolók láttak napvilágot, hogy a futballista volt egyértelműen a hibás, ugyanis óriási sebességgel hajtott. Könnyen lehet, ez azonban mégsem teljesen igaz.

„A gyorshajtás felelőtlen viselkedést takar, és elítélendő dolog, főleg egy olyan balesetben, ahol a sofőrön kívül más is életét vesztette. Reyes ezek után nem érdemli meg, hogy hősként emlékezzenek meg róla. Ez nem jelenti, hogy nem sajnálom ezt az egészet, én is imádkozom a lelkükért” – írta ki Twittere Santiago Canizares, a Real Madrid és a Valencia ikonja a baleset után, ami óriási port kavart.„A gyorshajtás felelőtlen viselkedést takar, és elítélendő dolog, főleg egy olyan balesetben, ahol a sofőrön kívül más is életét vesztette. Reyes ezek után nem érdemli meg, hogy hősként emlékezzenek meg róla. Ez nem jelenti, hogy nem sajnálom ezt az egészet, én is imádkozom a lelkükért” – írta ki Twittere Santiago Canizares, a Real Madrid és a Valencia ikonja a baleset után, ami óriási port kavart.

Az első beszámolók szerint ugyanis Reyes 237 km/h-s sebességgel száguldott, mikor elvesztette uralmát Mercedese felett.

Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy valóban így történt.

Mivel sem fedélzeti kamera, sem pedig térfigyelő kamera nem rögzítette az esetet, személyesen pedig senki sem tud beszámolni arról, mi is történt valójában, továbbra is rengeteg a kérdés a baleset kapcsán.

Egyáltalán nem biztos, hogy gyorsan hajtott Reyes (Fotó: AFP)
Egyáltalán nem biztos, hogy gyorsan hajtott Reyes (Fotó: AFP)

Francisco Galadi és Myriam Moya jogi szakértők hosszú hetek kutatómunkáját és elemzéseit követően azonban magabiztosan állítják, lehetetlen, hogy ilyen gyorsan hajtott Reyes, sokkal valószínűbb, hogy autója 111 és 128 km/h közötti sebességgel haladt.

Azt a szakértők is megerősítik, a baleset egyértelműen abból adódott, hogy a Mercedes defektet kapott, ezt követően pedig Reyes elveszítette uralmát autója felett.

A sebességkorlát az A-376-os autópálya ezen szakaszán 120 km/h, vagyis könnyen lehet, a korábbi hírekkel ellentétben a futballista nem hibáztatható a balesetért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik