Spanyolország: nevelőklubjában folytatja a Depor ikonja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.15. 17:20
A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Las Palmasban folytatja a pályafutását a 38 esztendős Juan Carlos Valerón. A Deportivo La Corunát tizenhárom idényen át szolgáló középpályás egy évre kötelezte el magát nevelőegyütteséhez.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Valerón mégsem fejezi be a pályafutását, azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy a rutinos középpályás melyik együttesben folytatja karrierjét. Valerón végül nevelőegyesülete, a másodosztályú Las Palmas mellett döntött, amelynek utánpótlásbázisán négy évet töltött, míg a B-csapatot egy, az első csapatot pedig két idényen át erősítette.Arról már korábban beszámoltunk, hogy Valerón mégsem fejezi be a pályafutását, azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy a rutinos középpályás melyik együttesben folytatja karrierjét. Valerón végül nevelőegyesülete, a másodosztályú Las Palmas mellett döntött, amelynek utánpótlásbázisán négy évet töltött, míg a B-csapatot egy, az első csapatot pedig két idényen át erősítette.

A 46-szoros spanyol válogatott középpályás ezt követően megfordult a Mallorcában és az Atlético Madridban is, majd következett a Deportivo, amelynek színeiben kétszer hódította el a spanyol Szuperkupát, míg egyszer a Király-kupát, a Bajnokok Ligája 2003–2004-es szezonjában pedig az elődöntőig menetelt az együttessel.

A mögöttünk hagyott idényben 33 spanyol bajnokin pályára lépő Valerón egy éves szerződést kötött a Las Palmasszal.

A Real Betisben folytatja a pályafutását a Basel 27 esztendős védője, Markus Steinhöfer. A német utánpótlás-válogatott játékos három évre kötelezte el magát a sevillai csapathoz, amelynek nem kellett átigazolási díjat fizetnie a futballistáért.

A spanyol élvonalba feljutott Elche hároméves szerződést kötött Tonóval. A korábban a Hérculest, a Recreativo Huelvát, a Racing Santandert, míg legutóbb a Granadát erősítő kapus kontraktusa lejárt eddigi klubjánál, így az újonccsapat ingyen szerezte meg a játékjogát.

A spanyol labdarúgáshoz kapcsolódó hír még, hogy a Sevilla napokon belül bejelentheti a Sporting korábbi védője, Daniel Carrico szerződtetését, valamint José Campana eladását. Utóbbi játékos kétmillió euró ellenében a Crystal Palace-hoz igazolhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik