Spanyolország: Nem lesznek forradalmi változások – Luis Enrique

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.19. 17:37
null
Luis Enrique nem akar változtatni a hagyományos spanyol stíluson (Fotó: AFP)
Nem tervez forradalmi változtatásokat a spanyol labdarúgó-válogatott játékstílusában az új szövetségi kapitány, Luis Enrique.

 

„Nem lesz forradalom, ezt a szót nem szeretem. Lesz bizonyos fejlődés, lesznek módosítások” – mondta csütörtökön, amikor a spanyol szövetség (RFEF) Madrid melletti központjában bemutatták a sajtónak.

A szakvezető úgy fogalmazott, hogy továbbra is a saját stílusukban fognak futballozni, kezdeményezők lesznek a labdával, „ehhez kétség sem férhet”.

„Jobban kell védekezni, kevesebb gólt kell kapni, sokkal nagyobb mélységgel kell játszani, és több gólhelyzetet kell kialakítani” – vázolta fel elképzelését.

Szerinte azért nehéz a spanyol válogatott helyzete, mert viszonyítási pont, ennélfogva mindenki ismeri a jellemzőit, a mozgásait.

Az első keretét augusztus közepén hozza majd nyilvánosságra, s egyelőre annyit ígért, hogy lesznek visszatérők, újak és tapasztalt futballisták a csapatban. Megjegyezte: nála az életkor nem szempont, és mintegy hetven játékos van a látóterében.

A 48 éves Enrique kinevezéséről múlt hétfőn született döntés a spanyol szövetség elnökségi ülésén. Megbízatása két évre szól.

Luis Rubiales, az RFEF elnöke a döntés bejelentésekor sajtótájékoztatón elmondta: csak Luis Enriquével tárgyaltak, más edzővel nem.

A játékosként 62-szeres válogatott szakember edzői karrierje a Barcelonánál kezdődött, ahol tíz évvel ezelőtt Josep Guardiola örökét vette át a tartalékoknál. Enrique első felnőttcsapataként a Romát vezette 2011-től, de kétéves szerződésének csak az első felét töltötte ki, mivel a rómaiak a hetedik helyen végeztek a bajnokságban, és lemaradtak az Európa-liga-részvételről is.

Egyéves kihagyást követően a Celta Vigo kispadját foglalta el, de csupán egy évre – csapatával kilencedik helyen zárt a bajnokságban –, mert a Barcelona vezetőedzője lett. Sikeres három évet követően tavaly nyáron nem hosszabbította meg szerződését, azóta nem volt csapata. A katalánokkal edzőként kilenc trófeát nyert, köztük egyet a Bajnokok Ligájában (2015), kettőt a bajnokságban (2015, 2016) és hármat a spanyol Király-kupában (2015, 2016, 2017).

Az oroszországi világbajnokságon, amelyen a spanyolok a nyolcaddöntőben búcsúztak, Fernando Hierro, a szövetség sportigazgatója irányította a válogatottat. Egy nappal a vb és kettővel a spanyolok első mérkőzése előtt nevezték ki kapitánynak a Real Madridhoz szerződő Julen Lopetegui helyett. Az RFEF július 8-án jelentette be, hogy Hierro a sportigazgatói poszton sem marad, mert „új távlatokat és szakmai kihívásokat keres”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik