Spanyolország: Nem akarok ilyen embert – Enrique Morenóról

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 15:53
null
Luis Enriquének volt mit elmagyaráznia a bemutatásán (Fotó: AFP)
Sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatta a spanyol labdarúgó-válogatott kispadjára visszatérő Luis Enriquét a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF). A régi-új kapitány 45 percen keresztül beszélt a sajtó képviselői előtt – arról is mesélt, mi történt közte és Robert Moreno között, ami kettejük különválásához vezetett.

 

„Nagyon különleges nap ez számomra és a családom számára. Hazatérek, hogy befejezzem az elkezdett projektet. Úgy érzem, sokkal több dolgot kell megmagyaráznom, mint amennyit szeretnék. Az egész ellentét egy olyan ember miatt bontakozott ki, aki hosszú ideig dolgozott mellettem, a stábom tagjaként. Az egyetlen ember, aki felelős azért, hogy Robert Moreno nincs itt, én vagyok, senki más.”

„A konfliktus szeptember 12-én robbant ki, amikor az otthonomban találkoztunk. Azt mondta, hogy irányítani akarja a válogatottat a 2020-as Európa-bajnokságon, utána pedig a segítőmként folytatná a munkát. Nem lepett meg ezzel, hiszen rendkívül ambiciózus, és ez jó. Ugyanakkor ezzel a tervvel nem volt lojális hozzám, és a hűtlenség számomra nagy problémát jelent. Nem akarok ilyen embert a csapatomban.”

„Elmondtam neki, hogy erősnek és motiváltnak érzem magam. Végül kellő tisztelettel fejeztük be a megbeszélést. Majd felhívtam a stábom minden egyes tagját, és megkértem őket, hogy ne hangoztassák a szavaimat. A szövetségnek viszont nem szóltam, így ha valaki megtette, az nem én voltam” – tette hozzá Luis Enrique.

Luis Enrique mellett Luis Rubiales (balra), a szövetség elnöke, és José Francisco Molina, a szövetség sportigazgatója (Fotó: AFP)
Luis Enrique mellett Luis Rubiales (balra), a szövetség elnöke, és José Francisco Molina, a szövetség sportigazgatója (Fotó: AFP)


„Októberben változtak meg a dolgok, amikor Zaragozában találkoztam a szövetség elnökével (Luis Rubialesszel – a szerző) és José Francisco Molinával. Elmondtam nekik, hogy velem nem volt olyan megállapodásuk, amit tiszteletben kellene tartaniuk. Nem vagyok büszke arra, ahogyan végződött ez az egész. Nem én vagyok a jófiú ebben a történetben, de a rossz sem.”

„Őszinték, hűségesek – Rubialesszel és Molinával mindig ilyenek voltunk egymással. Azért vagyok itt, mert ők hívtak. Az életben vannak pillanatok, amikor kiderül, ki az igazi barát, és ki nem. Én nem tettem volna ezt fordított esetben” – zárta a szövetségi kapitány.

Mint ismert, Luis Enrique 2019 nyarán távozott a spanyol válogatott éléről személyes okok miatt – mint utóbb kiderült, kislánya, Xana betegsége miatt mondott le, a 9 éves kislány azóta elhunyt. Az irányítást átvevő korábbi segítő, Robert Moreno remekül szerepelt a nemzeti csapattal, kivezette a válogatottat az Európa-bajnokságra. Korábban úgy nyilatkozott, ha Enrique visszatérne a kispadra, örömmel átadná neki az irányítást. Luis Enriquét az utolsó Eb-selejtező másnapján, november 19-én nevezték ki másodszor a spanyol válogatott élére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik