NL: Jordi Alba ismét kimaradt, egy újonc a spanyol keretben

Vágólapra másolva!
2018.10.04. 12:24
null
Jonny (balra) először került be a spanyol felnőttválogatott keretébe (Fotó: AFP)
Kihirdette keretét a Wales elleni felkészülési mérkőzésre és az Anglia elleni Nemzetek Ligája-találkozóra Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

 

Az FC Barcelona volt vezetőedzője meghívót küldött két korábbi játékosának, Marc Bartrának és Paco Alcácernek, valamint a Wolverhamptonban kölcsönben futballozó Jonnynak is, aki először léphet pályára a spanyol felnőttválogatottban.

A sérült játékosok közül kimaradt a keretből Sergi Roberto, Dani Carvajal, Inigo Martínez, Isco és Diego Costa, míg Jordi Alba edzői döntés miatt nem került be.

A spanyol válogatott október 11-én Walesben lép pályára felkészülési mérkőzésen, majd négy nappal később Angliát fogadja Nemzetek Ligája-meccsen Sevillában.

LUIS ENRIQUE ÍGY HIRDETTE KI A KERETÉT



A SPANYOL KERET
Kapusok:
Kepa Arrizabalaga (Chelsea – Anglia), David de Gea (Manchester United – Anglia), Pau López (Real Betis)
Védők: José Luis Gaya (Valencia), Marcos Alonso (Chelsea – Anglia), Raúl Albiol (Napoli – Olaszország), Nacho (Real Madrid), Sergio Ramos (Real Madrid), Marc Bartra (Real Betis), César Azpilicueta (Chelsea – Anglia), Jonny (Wolverhampton – Anglia)
Középpályások: Sergio Busquets (FC Barcelona), Rodri (Atlético Madrid), Koke (Atlético Madrid), Dani Ceballos (Real Madrid), Thiago Alcántara (Bayern München – Németország), Saúl Níguez (Atlético Madrid)
Támadók: Marco Asensio (Real Madrid), Álvaro Morata (Chelsea – Anglia), Rodrigo (Valencia), Suso (AC Milan – Olaszország), Iago Aspas (Celta Vigo), Paco Alcácer (Borussia Dortmund – Németország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik