Spanyolország: egy hónap után távozik a PL-győztes támadó

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 09:02
null
Okazaki Sindzsit egy hónapja mutatta be új klubja (Fotó: Málaga)
A spanyol másodosztályú Málaga felbontotta az előző idényben a Leiceser Cityben futballozó Okazaki Sindzsi szerződését, mert magas fizetése miatt nem tudta benevezni a bajnokságba.

 

A 33 esztendős japán válogatott támadó – aki 2016-ban bajnoki címet ünnepelt a Leicester Cityvel – négy év után a nyáron elhagyta angliai csapatát. A szabadon igazolható játékosra a La Ligába vágyó Málaga csapott le július végén.

Okazaki a felkészülési mérkőzéseken rendre lehetőséget kapott, a spanyol másodosztály első három fordulójában azonban egyszer sem volt keretben.

A Málaga hétfő este, egy perccel az átigazolási piac zárulta után közleményben jelezte, felbontotta Okazaki szerződését. A helyi sajtó úgy tudja, az andalúziai klub nem tudta regisztrálni a japán labdarúgót, mert átlépte volna a fizetési sapkában meghatározott összeget.

Ha a Málaga a piac zárása előtt bontotta fel a megállapodást, Okazaki szabadon igazolhat más klubhoz. Ellenkező esetben januárig várnia kell a klubváltásra.

Málaga CF on Twitter

MCFNews| @okazakiofficial no continuará en la disciplina blanquiazul. https://t.co/eGYuW8LZk9 #LaLigaTransfers



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik