Real Madrid: Zidane karambolozott, szelfit kért a vétlen sofőr – fotó

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.13. 10:08
null
Ignacio Fernández és Zinédine Zidane (Fotó: La Voz de Galicia)
Zinédine Zidane, a spanyol élvonalbeli Real Madrid vezetőedzője nekiment egy másik gépjárműnek autójával múlt szombaton, ám szerencséjére a vétlen sofőr kedélyesen reagált a balesetre.

 

A francia szakember szombaton Valdebebasba tartott a Real Madrid edzésére, amikor egy körforgalomban hátulról nekiment az előtte hirtelen fékező autónak.

A La Voz de Galicia beszámolója szerint Zidane rögvest kipattant autójából, hogy egyeztessen a másik sofőrrel, Ignacio Fernándezzel.

„Jobb lett volna más körülmények között megismerkedni, de így sem rossz” – mondta Ignacio Fernández Zidane-nak, amikor tudatosult benne, ki törte össze a kocsiját, majd egy szelfit kért a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes trénertől, hogy ismerősei elhiggyék, kivel karambolozott.

Fernández felajánlotta Zidane-nak, ha gondolja, lezárhatják az egész ügyet azzal, hogy autót cserélnek, ám az egykori kiváló labdarúgó jót nevetve nemet mondott erre az ötletre. Zidane ugyanis több mint hatvanezer eurós (húszmillió forintos) Audijával ütközött – igaz, Ignacio Fernández is Audival volt.

Zidane egyik képviselője még aznap telefonon egyeztetett a vétlen sofőrrel, majd hétfőn rendezték a biztosításhoz szükséges papírokat. Fernández elmondása szerint Zidane roppant hálás volt, hogy nem tartotta fel autogramok, mezek vagy meccsjegyek reményében, mert különben elkésett volna a tréningről.

JAVI G. R. on Twitter

Zidane acaba de tener una colisión(solo chapa) camino a Valdebebas



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik