Real Madrid: „visszalopják” korábbi csatárukat – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 15:51
Bár igazi sztár igazolását továbbra sem tervezik a Real Madrid labdarúgócsapatánál, a blancóknál változatlanul tervben van legalább egy csatár megszerzése, aki alternatívát jelenthet a támadósorban Karim Benzema mellett. Spanyol sajtóhírek szerint most meg is találták a megfelelő embert, korábbi játékosukat, Mariano Díazt „lopják vissza”.

Mariano Díaz 2011-ben került a Real Madridhoz, ahol a madridiak harmadik, majd második számú csapatában is megfordult, a felnőttek közt azonban nagyon ritkán jutott szóhoz, így 2017-ben a Lyonhoz igazolt.

A franciák akkor 8 millió eurót fizettek a dominikai válogatott támadóért, illetve a szerződésbe foglaltak két záradékot.

Az egyik, hogy ha a Lyon továbbadja a játékost, akkor az átigazolási díj 35 százaléka a Real Madridot illeti.

Illetve, hogy ha a klub talál vevőt Díazra, akkor az ajánlott átigazolási összeg 65 százalékáért a Real Madrid 48 órán belül visszavásárolhatja a futballistát.

Egybehangzó spanyol hírek szerint él az opcióval a Real, Díaz visszatérhet Madridba (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol hírek szerint él az opcióval a Real, Díaz visszatérhet Madridba (Fotó: AFP)

Az egybehangzó spanyol beszámolók szerint utóbbi teljesült most, a Lyon ugyanis a Sevillának akarta volna eladni a csatárt 40 millió euróért, ám a Real Madrid vezetősége közölte, élnek az opcióval, és visszavásárolnák korábbi játékosukat.

A királyiak így 26 millió euró körüli összegért szerezhetik vissza Díazt, és állítólag már a Sevillát is értesítették a döntésükről, így annak ellenére, hogy a csapat egyezségre jutott az átigazolásról a Lyonnal, nem tehet semmit.

„Öt évre szóló szerződésem van a Lyonnal, de Madridba visszatérni hihetetlen lenne, még akkor is, ha nyáron az akkori legjobb döntésnek éreztem elhagyni a klubot” – mondta madridi távozása után Díaz, akinek, úgy tűnik, most újra teljesül az álma.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik