Real Madrid: Mourinho megvédte a Messit megtaposó Pepét

Vágólapra másolva!
2012.01.21. 15:16
A legutóbbi Real Madrid–Barcelona mérkőzés (1–2) sem múlt el kisebb botrány nélkül, amit ezúttal az váltott ki, hogy Pepe a mérkőzés során rálépett a földön fekvő Messi kezére. A madridi játékos ragaszkodik hozzá, hogy a taposás nem szándékos mozdulat volt – de azért bocsánatot kért –, most pedig edzője is pártjára állt.

„Pepe azt mondta, hogy nem szándékosan taposta meg Messi kezét, és én hiszek neki – szögezte le a Real Madrid mestere, Pepe honfitársa, José Mourinho. – Ha bevallotta volna ennek ellenkezőjét, más lenne a helyzet. Ne mondja senki se róla, hogy ő egy hazug! Kérem az újságírókat, ne csináljanak ebből is egy véget nem érő történetet!”

A szakember szerint érdekes, hogy amikor a barcelonai Sergio Busquets rasszista kijelentésekkel illette játékosát, Marcelót, akkor mindenki hitt a katalán futballistának, amikor az tagadta tettét.
„Akkor senki sem kételkedett Busquets szavaiban, még az UEFA sem. Most Pepe azt mondja, hogy csak véletlen volt, de ezt meg senki sem hiszi el” – füstölgött Mourinho.

A durvaságairól közismert Pepe egyébként két hétre kidőlt sérülése miatt, ez pedig jó ürügy lehet arra, hogy „eldugják” kissé a közvélemény elől, egyébként is sokat hibázik mostanában – vélekedett tegnap a madridi ügyekben rendre jól tájékozódott Marca, ám Pepét ennek ellenére nevezték a Bilbao elleni bajnoki keretbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik