Real Madrid: Mourinho belefáradt a játékvezetők kritizálásába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.20. 13:27
Saját bevallása szerint belefáradt a bírók teljesítményének értékelésébe José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője.

„Az előző sajtótájékoztatón azt kérdezték tőlem, nagy-e a nyomás rajtam. Nem, nem érzékelek ilyet, amikor azt csinálom, amit szeretek – fogalmazott a portugál tréner a Sevilla felett aratott vasárnapi 1–0-s győzelmet követően. – Az viszont fáraszt, hogy azt várják tőlem, én minősítsem ezt – lobogtatott meg egy papírt, amelyen a Carlos Clos Gómez játékvezető által elkövetett hibák voltak felsorolva. – Ha felolvasom ezt a listát, a következő mérkőzésen nem ülhetek a kispadra, márpedig én az enyéimmel akarok lenni” – tette hozzá.

Mourinhót a jelenleg zajló idényben már eltiltották egyszer két mérkőzésre a játékvezetés kritizálásáért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik