Real Madrid: Modric halovány formája az egyik probléma?

Vágólapra másolva!
2018.10.11. 22:03
A madridi illetőségű Marca sportnapilap csütörtöki cikkében azt elemezte, mi állhat a Real Madrid labdarúgócsapata gyengélkedésének a hátterében.

A blancók négy tétmeccs óta nyeretlenek, sőt ezeken a mérkőzéseken gólt sem szereztek, így már 409 perce nem találtak be az ellenfelek kapujába, ami a klub történetének második leghosszabb negatív sorozata.

Az elemzés egyik pontja arra világít rá, hogy a Real Madrid játékosai nagyon sokat járatják a labdát, a kapu előtt azonban nem hatékonyak. Toni Kroos a negyedik (684), Sergio Ramos a hatodik (654) helyen áll a passzolási listán, amelyet nyolc forduló után Ivan Rakitic (Barcelona) és Aissza Mandi (Betis) vezet 735-735 átadással.

Ezen a ponton érdemes rápillantani Luka Modric adataira, a horvát az idény első nyolc bajnoki meccsén „mindössze” 366-szor passzolt, amivel a vonatkozó rangsorban csak a 29. helyen áll. A horvát válogatottat világbajnoki döntőbe vezető karmester a bajnoki szezon első két fordulójában kevés időt, összesen 32 percet töltött a pályán, ám azóta sem sikerült igazán játékba lendülnie, amire további bizonyíték, hogy minden sorozatot figyelembe véve eddig csak két gólpasszt jegyzett.

Modric mentségére szóljon, hogy úgy tűnik, Julen Lopetegui egyelőre megpróbál gazdálkodni az erejével, hiszen a vb-döntő után nem sokat pihenhetett a nyáron.

A Marca nem felejti el megemlíteni, hogy Cristiano Ronaldo távozásával a támadósorban is akadnak gondok (az eddig látottak alapján nem is kicsik…), a góllövőlista élcsoportjában ugyanis nincs Real Madrid-játékos. A legelőkelőbb pozícióban Karim Benzema áll, aki négy találattal holtversenyben a hetedik, míg Gareth Bale három góllal a tizedik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik