Real Madrid: mégsem Antonio Conte lesz a befutó – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 19:55
null
Állítólag Conte abszolút teljhatalmat kért (Fotó: AFP)
A Marca információja szerint holtpontra kerültek a tárgyalások, így ha a Real Madrid menesztené Julen Lopeteguit, szinte biztos, hogy nem Antonio Conte ülne le a spanyol futballcsapat kispadjára.

 

A gyenge szezonkezdés miatt hetek óta nagy nyomás alatt van a Real Madrid nyáron szerződtetett edzője, Julen Lopetegui, aki a múlt hét közepén még úgy nyilatkozott: „Biztos vagyok abban, hogy győzni fogunk a Camp Nouban, és én maradok az edző.”

Csapata vasárnap beleszaladt egy 5–1-es vereségbe, a spanyol sajtó szerint csak az kérdés, mikor rúgják ki. Amíg az első hírek Antonio Conte érkezéséről szóltak, addig a Marca hétfőn azt írta, a tárgyalások megfeneklettek.

A Mundo Deportivo szerint Conte csak akkor vállalta volna a munkát, ha Florentino Pérez elnök abszolút teljhatalommal ruházza fel – azonban ezt Sergio Ramosék állítólag nem nézték volna jó szemmel.

A Marca úgy tudja, a klub korábbi, argentin válogatott középpályása, a tartalékcsapat jelenlegi edzője, Santiago Solari kaphat ideiglenes megbízást, és ő vezetheti a szerdai, Melilla elleni Király-kupa-mérkőzésen a Realt. A végső megoldást pedig Roberto Martínez, a jelenlegi belga szövetségi kapitány jelenthetné.

Ami biztos: hétfőn még Lopetegui irányította a madridiak edzését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik