Real Madrid: marad a spanyol élvonalban a norvég tehetség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.05. 16:45
null
Ödegaard stabil tagja a norvég válogatottnak, 18-szor szerepelt benne (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Sociedad hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette Martin Ödegaardot a Real Madridtól.

 

A Real Madrid 2015 januárjában szerződtette a norvég támadót, aki eddig nem tudta beverekedni magát az első csapatba, csupán két mérkőzésen lépett pályára a királyi gárdában.

A madridiak 2016-ban Hollandiába adták kölcsön két évre a Heerenveennek, amelyben szintén nem tudott maradandót alkotni, viszont a mögöttünk hagyott idényben az ugyancsak holland élvonalbeli Vitesse-ben megmutatta, nem hiába hívták csodatininek, amikor Madridba érkezett: 39 mérkőzésen 11 gólig és 12 gólpasszig jutott.

A kölcsönszerződése lejártával visszatért Madridba, ám Zinédine Zidane továbbra sem tud neki elegendő játéklehetőséget biztosítani, így ismét kölcsönadják. Többek között az Ajax is érdeklődött iránta, ám végül a Real Sociedad lett a befutó, amely egy évre szerezte meg.

Úgy tűnik tehát, hogy a Real Madrid nem mond le a 20 éves támadóról, aki ezúttal topbajnokságban bizonyíthatja a tehetségét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik