Real Madrid: Navas kiborult a kevés játéklehetőség miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 20:47
null
Keylor Navas (jobbra) már a Bajnokok Ligájában sem kap szerepet Thibaut Courtois mellett (Fotó: AFP)
Santiago Solari érkezése után nem javult Keylor Navas helyzete a Real Madrid labdarúgócsapatánál, sőt az argentin vezetőedzőnél a 31 éves kapus egyértelműen a nyáron szerződtetett Thibaut Courtois mögé került a rangsorban. A kevés játéklehetőség miatt egyre inkább úgy tűnik, kezd betelni a pohár a Costa Rica-i futballistánál, aki egy interjúban hangot is adott az elégedetlenségének.

 

Julen Lopetegui irányítása alatt Thibaut Courtois védett a bajnokságban, míg Keylor Navas a Bajnokok Ligájában kapott lehetőséget, ám a spanyol vezetőedző menesztése után megváltozott a helyzet.

A Lopeteguit váltó Santiago Solari első mérkőzésén, a Melilla elleni Király-kupa-meccsen a Costa Rica-i került be a kezdő tizenegybe, azóta azonban egy percre sem vetették be – az argentin tréner a bajnokságban és a BL-ben is a belgát jelölte a csapatba.

Nem csoda, hogy a 31 éves kapusnál kezd betelni a pohár, ennek pedig egy interjúban hangot is adott.

„Sorozatban szerzett három Bajnokok Ligája-győzelem után addig jutottam, hogy nem játszom egy percet se…” – mondta az El Chiringuito Tv-nek Keylor Navas.

El Chiringuito TV on Twitter

¡TIENES QUE VERLO! Keylor pasa por SU MOMENTO MÁS DIFÍCIL en el Real Madrid y NO SE MUERDE LA LENGUA. ¡A las 23:59h tenemos MEGACHIRINGUITO en MEGA! https://t.co/6pacaS3bz3



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik