Isco átérzi Gareth Bale helyzetét (Fotó: AFP)

 

A walesi klubjának közleménye szerint a csütörtöki edzés vége felé érzett fájdalmat a bal lábában. Természetesen azonnal kivizsgálták, és a diagnózis szerint húzódást szenvedett a hosszú combközelítő izmának középső harmadában.

Hogy milyen hosszú kihagyás vár a walesi klasszisra, arról hivatalos információ egyelőre nincs, ám spanyol források szerint Zinédine Zidane minimum egy hónapig nem számíthat játékosára, aki az utóbbi másfél évben alig-alig volt hadra fogható.

„Gareth régóta bajlódik sérüléssel, nehéz időszakon megy keresztül” – mondta csapattársáról Isco, aki a spanyolok soron következő, Costa Rica elleni mérkőzéséről is szót ejtett.

„Különleges mérkőzés lesz, hiszen a szülővárosomban, Málagában játszunk, ahol más érzés pályára lépni. Keményen dolgoztam, amikor tudtam, hogy nem kapok túl sok lehetőséget, de ez most sincs másként. Magabiztosan játszom, olyan dolgokat is meg merek húzni, amelyeket korábban nem próbáltam. Remek helyen vagyok a fejlődésem szempontjából, de nem szeretnék itt megállni.”

VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
21.30: Spanyolország–Costa Rica (Tv: Digi Sport1)