A Real nyerte a madridi rangadót

Vágólapra másolva!
2012.12.01. 21:56
null
Mesut Özil (balra) és C. Ronaldo elintézték az Atléticót (Fotó: Action Images)
Spanyolországban nagy rangadót rendeztek szombaton késő este: a Barcelona madridi üldözői csaptak össze egymással, és a hazai Real Madrid két góllal megverte a második helyen álló Atlético Madridot.  

A Real Madrid–Atlético Madrid szuperrangadó előtt megadta az éllovas Barcelona az alaphangot a Bilbao lemészárlásával, ugyanis Lionel Messiék győzelme azt jelentette, hogy ha a hazaiak kikapnak, máris 14 pontos távolságra kerülnek örök riválisuktól, az Atlético pedig ugyebár a második helyen áll, a forduló előtti időkig a katalánoktól három ponttal kevesebbet gyűjtve.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, a fehér mezesek alig lépték át a felezővonalat – az első kapura lövés így is a Realé volt, de Pepe közeli perdítését nagy bravúrral védte Iker Casillas...

Az első negyedóra után aztán Cristiano Ronaldo megmutatta, merre és legfőképpen hogyan kell rúgni: jó 28-ról parádésan tekert egy szabadrúgást a jobb alsóba. Ezt követően is „csapkodtak" a felek, nem alakult ki folyamatos játék, élvezhető pedig pláne nem.

VEZET A REAL

A szünetig a csontrepesztő belemenések, a sunyi kis szabálytalanságok és a céltalanabbnál fantáziátlanabb passzok között mindössze egy távoli Ronaldo-lövést láthattunk, amely emlékeztetett arra, hogy a két játékoskeret összértéke több mint 800 millió euró.

A fordulás után meglepetésszerűen aktívan kezdtek a csapatok, de pár szép lövés és akció után váratlanul visszasüllyedt a középszerűségbe a mérkőzés, és újra csak egymás faragásában jeleskedtek a felek. Azért a realos klasszisok csak-csak megvillantak olykor: Cristiano Ronaldo szép passza után Mesut Özil rúgott gyönyörű gólt, majd a portugál tekert a lécre egy 17 méteres szabadrúgást, aztán egy kontra során a jobb oldali kapufát is megdöngette.

ÖZIL ELDÖNTÖTTE

Az Atlético nem tudott már újítani, ami nem meglepő, hiszen előtte nyomokban sem emlékeztetett őszi önmagára, pedig a Real sem volt csúcsformában – csak éppen pár szép akcióval magabiztosan nyerte meg a rangadót, és söpörte be a három pontot.

PRIMERA DIVISIÓN
14. FORDULÓ
REAL MADRID–ATLÉTICO MADRID 2–0
Madrid, Santiago Bernabéu, 85 000 néző. V: Alberto Undiano Mallenco
Real Madrid: Casillas – Arbeloa, Pepe, S. Ramos, Coentrao – Di María (Callejón, 70.), Khedira, Özil (Modric, 88.), Xabi Alonso, C. Ronaldo – Benzema (J. Rodríguez, 90.). Vezetőedző: José Mourinho
Kispad: Adán (k.), R. Carvalho, Varane, Kaká
Atlético Madrid: Courtois Juanfran, Miranda, C. Díaz, Godín Koke (Tiago, 73.), M. Suárez, Gabi (Adrián, 73.), Turan (Raúl García, 78.) Falcao, Diego Costa. Vezetőedző: Pablo Simeone
Kispad: Asenjo (k.), Cisma, Sílvio, Emre
Gólszerző: C. Ronaldo (16.), Özil (66.)
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 14 13 1 48–16 +32 40
2. Atlético Madrid 14 11 1 2 29–13 +16 34
3. Real Madrid 14 9 2 3 34–10 +24 29
4. Málaga 14 6 4 4 19–10 +9 22
5. Betis 13 7 1 5 20–22 –2 22
6. Getafe 14 7 1 6 17–19 –2 22
7. Real Sociedad 14 6 2 6 21–18 +3 20
8. Levante 13 6 2 5 15–20 –5 20
9. Rayo Vallecano 14 6 1 7 18–30 –12 19
10. Valladolid 13 5 3 5 18–14 +4 18
11. Sevilla 13 5 3 5 18–18 0 18
12. Valencia 14 5 3 6 18–23 –5 18
13. Zaragoza 13 5 8 15–22 –7 15
14. Athletic Bilbao 14 4 3 7 19–32 –13 15
15. Celta Vigo 13 4 2 7 15–18 –3 14
16. Osasuna 14 3 4 7 12–15 –3 13
17. Mallorca 13 3 3 7 13–22 –9 12
18. Deportivo La Coruna 13 2 5 6 19–28 –9 11
19. Granada 13 3 2 8 11–20 –9 11
20. Espanyol 13 2 3 8 13–22 –9 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik