Real Madrid: 32 éve nem volt ilyen stabil a védelem

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.06. 14:47
null
Az őszi szezonban a Real Madrid kapta holtversenyben a legkevesebb gólt (Fotó: AFP)
A La Liga feléhez érve csupán rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a listavezető FC Barcelona mögé a Real Madrid, amelynek védekezése jelentősen feljavult az idény első néhány meccse után.

 

A fővárosiak hat gólt kaptak az első négy bajnokijukon, utána viszont 15 meccs alatt szedtek be ugyanennyit: védekezési szempontból ennyire jó őszi szezont az 1987–1988-as kiírás óta nem produkált a csapat, összehasonlításképpen az előző kiírás ugyanezen szakaszában pontosan kétszer ennyivel, 24 kapott góllal állt a madridi együttes.

A javulásban elévülhetetlen érdemei vannak Thibaut Courtois-nak, a belga kapus az első négy meccsen 13 kaput találó lövésből kapott hat gólt, azt követően viszont 30 kísérletből 27-et hárított. Csapattársa, Alphonse Aréola három bajnokin háromszor kapitulált.

A Real Madrid őszi szezonokban kapott góljaira vonatkozó táblázatot az 1987–1988-as idényéig visszamenőleg itt tekintheti meg.

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 19 12 4 3 49–23 +26 40
2. Real Madrid 19 11 7 1 36–12 +24 40
3. Atlético Madrid 19 9 8 2 22–12 +10 35
4. Sevilla 19 10 5 4 24–18 +6 35
5. Real Sociedad 19 9 4 6 33–25 +8 31
6. Valencia 19 8 7 4 29–25 +4 31
7. Getafe 19 8 6 5 26–20 +6 30
8. Athletic Bilbao 19 7 8 4 20–13 +7 29
9. Villarreal 19 8 4 7 33–26 +7 28
10. Granada 19 8 3 8 25–25 0 27
11. Levante 19 8 2 9 26–29 –3 26
12. Osasuna 19 5 9 5 26–25 +1 24
13. Betis 19 6 6 7 26–32 –6 24
14. Valladolid 19 4 9 6 17–23 –6 21
15. Alavés 19 5 5 9 20–29 –9 20
16. Eibar 19 5 4 10 18–29 –11 19
17. Celta Vigo 19 3 6 10 16–29 –13 15
18. Mallorca 19 4 3 12 18–33 –15 15
19. Leganés 19 3 5 11 16–30 –14 14
20. Espanyol 19 2 5 12 14–36 –22 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik