Real: így próbálta tüzelni társait Sergio Ramos – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.01. 19:29
„Bajban ismerszik meg a barát” – tartja a mondás, de úgy tűnik, a jó csapatkapitány is. A Real Madridnál kapitányi karszalagot viselő Sergio Ramos mindent megtesz annak érdekében, hogy az elmúlt évekhez képest gyengébb teljesítmény ellenére is összekovácsolja a csapatot.

A Real Madrid csupán a 3. helyen áll a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2018–2019-es kiírásában, a Király-kupában az FC Barcelona ellen vívja az elődöntőt, míg a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a holland Ajax lesz az ellenfele.

Az olykor gyengébb produkció ellenére a királyi gárdának még van esélye arra, hogy trófeákat gyűjtsön a jelenleg is zajló idényben – ezt emelte ki Sergio Ramos is, aki a minap közös vacsorát szervezett a Real játékosainak.

„Senki sem száll le a hajóról. Még mindig megnyerhetjük a Bajnokok Ligáját és a kupát. Időben vagyunk”
– tüzelte Ramos a társait a rendezvényen az El Confidencial szerint, illetve Marcelo is beszélt a kollégák előtt.

A közösségépítő estén csak Toni Kroos, Gareth Bale és Keylor Navas nem vett részt.

Family time!! #BiBotopppp #DG

1m Likes, 5,724 Comments - Sergio Ramos (@sergioramos) on Instagram: "Family time!! #BiBotopppp #DG"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik