Real: „Hihetetlen lenne, ha visszatérhetnék Madridba”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.15. 13:58
null
Mariano Díaz a Lyon első számú gólfelelőse lett (Fotó: AFP)
Mariano Díaz a kevés játéklehetőség miatt tavaly nyáron elhagyta a Real Madridot – a francia Lyonhoz szerződött –, azt azonban nem zárta ki, hogy egy nap visszatérjen a spanyol fővárosba.

 

A 24 esztendős dominikai válogatott támadó nagyszerűen teljesít a most zajló szezonban, 38 tétmérkőzésen 18-szor talált a kapuba, betöltve az Arsenalhoz távozó Alexandre Lacazette hiányában keletkezett űrt.

Jó formája kapcsán egyre több olyan hangot hallani, hogy a Real rosszul döntött, amikor elengedte a játékost, aki örömmel venné, ha valamikor ismét a királyi gárdában futballozhatna.

„Öt évre szóló szerződésem van a Lyonnal, de Madridba visszatérni hihetetlen lenne, még akkor is, ha nyáron az akkori legjobb döntésnek éreztem elhagyni a klubot” – mondta a Cadena SER rádiócsatornának Mariano Díaz, aki esélyesnek tartja korábbi csapatát az újabb címvédésre a Bajnokok Ligájában.

„A Realt preferálom. A Manchester City a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is nagyszerűen szerepel, de még nem láttuk igazán nagy csapat ellen játszani.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik