Real: Benzema 2023-ig hosszabbíthat – sajtóhír

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.22. 09:21
null
Karim Benzema 2023-ig szóló új szerződést kaphat Madridban (Fotó: AFP)
A Marca beszámolója szerint a Real Madrid tárgyalásokat kezdeményezett Karim Benzemával, valamint a játékos menedzserével egy új, 2023-ig szóló szerződésről.


A spanyol lap nyomtatott kiadása a címlapján hozza: Benzema 36 éves koráig maradhat Madridban. A francia támadó, aki Cristiano Ronaldo távozása óta a királyiak fő gólfelelősévé lépett elő, másodvirágzását éli a spanyoloknál: 11 bajnokin kilenc gólt szerzett már a 2019–2020-as idényben, emellett a Bajnokok Ligájában is van már két találata – ezzel Ronaldo és Raúl után a harmadik olyan Real-játékos, aki elérte az ötvengólos határt a sorozatban.

Benzema a hírek szerint szintén szívesen maradna a Realnál, az elmúlt években szó nélkül hajtotta el az iránta érdeklődő PSG-t és Juventust. A Marca szerint, ha idővel távozna is, csakis profi karrierje első klubjához, a francia Lyonhoz menne. Előtte viszont úgy érzi, van még benne pár jó év Madridban is.

Benzema legutóbb 2017-ben írt alá új szerződést, akkor 2021 nyaráig hosszabbított. A Real célja, hogy most újabb két évvel, a 2022–2023-as évad végéig kössenek megállapodást.

A francia támadó 2009-ben, mindössze 21 évesen csatlakozott a csapathoz, azóta 480 tétmérkőzésen 233 találatig jutott, ezzel a klub örökranglistáján a hatodik helyen áll, s már csak kilenc találat választja el Puskás Ferenctől.

A minap új klubtársa, Eden Hazard beszélt elismerően Benzemáról, kijelentve, a közösen eltöltött három-négy hónap tapasztalatai alapján a francia a világ jelenlegi legjobb kilencese...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik