Real: „Azért kritizálnak, mert miénk a világ legjobb csapata”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.14. 14:38
Még Zinédine Zidane vezetőedző is éles kritikával illette saját csapatát, annak ellenére, hogy a Real Madrid 2–1-re győzni tudott Las Palmasban. A 87. percben a madridiak győzelmet érő gólját fejelő Casemiro szerint nem véletlen a megkülönböztetett figyelem, a kritikák tömkelege, elvégre az övék a világ legjobb csapata.

„Azért kapunk ennyi kritikát, amikor rosszul játszunk, mert a miénk a világ legjobb csapat – nyilatkozta a 24 éves brazil légiós, Carlos Henrique José Francisco Venancio Casimiro. – Mi is tudjuk, hogy a második félidőben nem futballoztunk jól, de így is megszereztük a három pontot. Vannak azonban napok, amikor nem megy. Nem olyan könnyű játszani Las Palmasban, hiszen a házigazdák nagyon jók. Más nagy csapatok is megszenvedtek már itt.”

A szezonnal kapcsolatban a védekező középpályás annyit mondott, hogy a bajnoki címről még nem mondott le, a legvégsőkig harcol érte, de tudja, hogy a helyzetük nagyon nehéz. A BL-negyeddöntős folytatással kapcsolatban annyit jegyzett meg: mindegy, hogy kivel találkoznak, hiszen bármely riválissal szemben nehéz dolguk lesz. A párosítás nem rajtuk múlik, a továbbjutás – amelyre készül – azonban már igen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik