Real: Az idény végén mi leszünk jobb pozícióban – Courtois

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 11:26
null
Thibaut Courtois biztos benne, hogy a Real Madrid megelőzi a Barcelonát (Fotó: AFP)
Thibaut Courtois, a Real Madrid belga válogatott labdarúgója úgy véli, ha befejezik a pályán a La Liga 2019–2020-as kiírását, akkor csapata lesz a bajnok.

 

„Csak két pont a hátrányunk az FC Barcelona mögött, még mi is lehetünk elsők. Igazságtalan lenne, ha nem folytatnánk az idényt és a Barca lenne a bajnok.Egyszer döntetlent játszottunk velük, egyszer legyőztük őket. Megmutattuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Úgy gondolom, be kell fejezni a bajnokságot. Még tizenegy forduló van hátra, túl korai lenne most végeredményt hirdetninyilatkozta korábbanThibaut Courtois, a Real Madrid kapusa, ami után Quique Setién, a Barcelona vezetőedzője is megszólalt.

„Nem ilyen úton szeretnék bajnoki címet nyerni, de a józan ész azt diktálja, hogy ha az idényt nem lehet befejezni, akkor a jelenlegi állás alapján hirdessenek végeredményt. Valójában azonban mindenkifolytatniszeretné az idényt, és megnyerni az összes mérkőzését, ugyanez érvényes a Bajnokok Ligájára is.”

Courtois most a Television Espanol műsorában reagált az elhangzottakra.

„Egy szóval sem mondtam, hogy a Real Madridot kellene bajnoknak nyilvánítani. A kiírás végén mi leszünk jobb pozícióban, még úgy is, hogy kikaptunk a Betistől. Ha lejátsszuk az idényből hátralévő tizenegy meccset, biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk nyerni a ligát.”

A belga kapus hétfőn a közösségi oldalára kitett néhány képet, melyekből kiderül, hogy a madridiak újrakezdték az edzéseket.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik