Real: „A Chelsea elkezdte eladni a mezeket, így a Man. Cityhez kerültem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 17:59
null
Robinho iránt a Barcelona is érdeklődött (Fotó: AFP)
A Real Madrid korábbi támadója, Robinho a Marcának idézte fel a távozása körülményeit, kijelentve, hogy a spanyol klub erőltette a Manchester Cityhez való szerződését – a Chelsea helyett.

 

A jelenleg a török Sivassporban futballozó 34 esztendős brazil játékos 2005-ben került a Real Madridhoz, igazán azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Három évvel később a Manchester Cityhez vezetett az útja, ám ez nem az ő, hanem a királyi gárda döntése volt.

„A Chelsea-hez akartam menni, Luiz Felipe Scolari azt mondta nekem, hogy én jelenthetem a különbséget a csapatában. A történet végül nem végződött jól, a Real Madridnak nem tetszett, hogy a Chelsea elkezdte eladni a nevemmel ellátott mezeket a megállapodás előtt, így a Manchester Cityhez kerültem. Biztos vagyok benne, hogy emiatt esett kútba az üzlet, a Realnak ez büszkeség kérdése volt.”

„Nem bántam meg a Madridtól való távozást, azt viszont igen, hogy milyen körülmények között került erre sor. A Real adta meg a lehetőséget, hogy sikeres legyek Európában, de az eljövetelem kiharcolása valószínűleg elhalványította azt a sok jót, amit a klubért tettem. Bajnoki címhez segítettem az együttest, szerintem jól is játszottam, később azonban a távozás mellett döntöttem.”

Robinho végezetül karrierjének egyik legmeghatározóbb döntésére is kitért.

„A Madrid érdeklődött leginkább irántam. Mindkét klub, a Real és a Barcelona is óriásnak számít, a világon mindenhol vannak szurkolóik, viszont a blancók keretében több brazil volt, ráadásul Vanderlei Luxemburgo irányította a gárdát. Miért választottam volna a Barcelonát?”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik