Primera División: Trezeguet-ék négy perc alatt 3 gólt szerezve fordítottak

Vágólapra másolva!
2010.12.12. 18:56
Az Hércules négy perc alatt három gólt szerezve fordított egygólos hátrányból a Málaga ellen hazai pályán, míg a Bilbaónak öt percre volt szüksége, hogy egyenlítsen, majd a győztes gólt is megszerezze az Espanyol ellen otthon a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.

A Málaga kiválóan kezdte az Hércules elleni mérkőzést Alicantéban: már a 11. percben megszerezte a vezetést, amikor Juan Calatayud kapus rosszul ütötte ki a labdát, és Sebastián Fernández közelről lőtt a hazaiak kapujába.

A folytatásban számos helyzetet alakított ki az Hércules, és a szünet után sem vett vissza a tempóból, aminek a 67. percben meg is lett az eredménye. Kiváló játék után Nelson Valdez passzolt David Trezeguet-hez, aki egyenlített.

Egy perccel később már a hazaiak vezettek: Weligton szabálytalansága után büntetőt ítélt a játékvezető, amelyet Royston Drenthe értékesített. Ezzel nem ért véget az alicantei gólgyártás: Abraham Paz is eredményes volt, a védő lett az Hércules első spanyol játékosa, aki gólt szerzett ebben a szezonban.

A Hércules a folytatásban is lehengerlően játszott: a 81. percben Kiko Femenía megszerezte a hazaiak negyedik találatát, majd néhány perccel később majdnem az ötödik hazai gól is megszületett.

A Bilbao is rövid idő alatt fordított az Espanyol elleni hazai meccsen: a baszk csapatnak öt percre volt szüksége ahhoz, hogy ledolgozza egygólos hátrányát, és átvegye a vezetést.

Pablo Osvaldo a 33. percben szerzett vezetést a vendégeknek, Fernano Llorente a 73. percben fejelt gólt Andoni Iraola beadásából. Öt perccel később David López szabadrúgásból volt eredményes.

 

 

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. FC Barcelona 14 12 1   1 41–8 +33  37
  2. Real Madrid 14 11 2   1 35–11 +24  35
  3. Villarreal 15   9 3   3 27–13 +14  30
  4. Espanyol 15   9 1   5 17–17     0 28
  5. Valencia 14   7 3   4 19–15   +4  24
  6. Atlético Madrid 15   7 2   6 24–19   +5  23
  7. Getafe 15   7 2   6 23–20   +3  23
  8. Real Sociedad 14   7 1   6 21–19   +2  22
  9. Mallorca 15   6 3   6 15–17   –2  21
10. Athletic Bilbao 15   6 2   7 23–27   –4  20
11. Sevilla 15   6 2   7 21–26   –5  20
12. Hércules 15   5 3   7 18–22   –4  18
13. Deportivo 15   4 5   6 12–18   –6  17
14. Santander 15   5 2   8 13–23 –10  17
15. Osasuna 14   4 4   6 13–17   –4  16
16. Levante 15   4 3   8 17–24   –7  15
17. Almería 15   2 7   6 13–22   –9  13
18. Málaga 15   4 1 10 20–32 –12  13
19. Sporting Gijón 15   2 5   8 12–23 –11  11
20. Zaragoza 14   1 6   7 13–24 –11    9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik