„Mourinho tönkreteszi a spanyol futballt”

Vágólapra másolva!
2011.08.18. 11:25
null
Mourinho esete Vilanovával (Fotó: marca.com)
A Barcelona 3–2-re győzött tegnap a Real Madrid ellen a spanyol Szuperkupa-párharc visszavágóján, így elhódította a trófeát. A meccs végén a két csapat játékosai a pályán balhéztak, José Mourinho pedig belenyomta az ujját a katalánok egyik edzőjének szemébe. Gerard Piqué szerint a portugál szakember tönkreteszi a spanyol futballt, míg Xavi úgy véli, szégyenletes a blancók viselkedése.

José Mourinho ezúttal nem Aitor Karankát, a Real Madrid másodedzőjét küldte maga helyett a sajtótájékoztatóra a Barcelona elleni mérkőzést követően. Nem is lett volna szép dolog tőle, ugyanis a meccs utolsó pillanataiban főszereplővé vált, amikor Marcelo durva belépője után elszabadultak az indulatok.

A portugál szakember a felvételek tanúsága szerint odament Tito Vilanovához, a Barca egyik tréneréhez, és belenyúlt a szemébe. Erre később nem emlékezett, a labdaszedők teljesítményére azonban igen.

A Barca játékosai ünnepelhettek
A Barca játékosai ünnepelhettek

„Az első perctől az utolsóig látványos mérkőzés volt. Nem tudok mást mondani. De a második félidő első percétől kezdve a labdaszedők bujkáltak. Ez kiscsapatoknál szokott előfordulni, amikor bajban vannak. Pepe és Marcelo nagy meccset játszott. A bíró azért van, hogy megbüntesse azokat a szabálytalanságokat, amelyeket lát. Pepének úgy adtak sárga lapot, hogy semmi különöset nem csinált. Marcelo pirosat kapott – mindannyian tudjuk, hogyan végződnek a pálya egy bizonyos részén történő belépők" – mondta Mourinho, aki tagadta, hogy belenyúlt Tito Vilanova szemébe, akinek a nevét sem tudta.

„Ha azt mondanánk, nagyon elégedettek vagyunk azután, hogy nem nyertünk meg egy címet, képmutatóak lennénk. Ez egy kis trófea, de nem vagyunk boldogok, hogy nem hódítottuk el. A csapat fejlődésével viszont elégedettek vagyunk. Nagyon jól játszottunk ezen a két meccsen, fantasztikusak voltunk. Ha a Barcelona elleni találkozóinkat nézzük, az utóbbi négy hónapban kiegyenlített csatát vívtunk. Mostanáig a második idényeimben mindig jobban teljesítettek a csapataim. Ezen a két összecsapáson megmutattuk, hogy jobbak vagyunk, mint a legutóbbi szezonban" – tette hozzá a portugál szakember.

Josep Guardiola beállította Johan Cruyff rekordját, aki 11 trófeát szerzett a Barca edzőjeként. A katalán mester azonban nem a sikerről, hanem a meccs végén történtekről volt kénytelen beszélni a lefújás után.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ 
KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

„A képek magukért beszélnek, vannak dolgok, amelyeket nem szabadna megtenni. Rosszul végződhet, ha nem vetünk véget ennek. Én szólhatok a játékosaimnak, és a lehető legjobban viselkedhetek, bár nem szeretnék senkinek sem leckét adni. A Madridnak nincs miért ünnepelnie minket, és megvárnia, hogy megkapjuk a trófeát. Mourinhónak nem kell ismernie Tito Vilanovát, noha én ismerem Karankát és Rui Faríát. Számunkra Tito nagyon fontos: kisebb csapatoknál kezdett dolgozni, most itt van velünk, és nélküle nem tartanánk itt" – mondta Guardiola.

Gerard Piqué kemények kritizálta a rivális szakvezetőjét. A védő szerint a portugál edző rossz hatással van az ország futballjára.

„Mourinho tönkreteszi a spanyol labdarúgást. Bűnbakot keresnek, pedig a bűnös Madridban van. Meg kell nézni a felvételeket, és akkor majd megmondhatják, hogy ki volt a hibás. Bízom benne, hogy nem a balhéról, hanem egy nagy meccsről szólnak majd a hírek. Nem először történik meg ez, és mindig ugyanaz a forgatókönyv. Remélem, ezután lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megoldják ezt a problémát, és ne mindig így végződjön" – mondta Piqué.

Xavi is feldúltan nyilatkozott a lefújás után: a Barcelona irányítója szerint a Real Madrid játékosai szándékosan sérülést akartak okozni a katalánoknak. A középpályás továbbá úgy vélte, a fővárosiaknak a pályán kellett volna maradniuk a trófea átadásakor.

„Szégyenletes, amit a Real Madrid mutatott. A felvételek magukért beszélnek, mindez nem illik a klub nagyságához. Nem hagytak minket játszani, folyton rugdosódtak és balhézni akartak. Hiszünk az igazságban, és igazságos eredmény született. Lehet agresszíven futballozni, de Marcelo sérülést akart okozni Cescnek, és ugyanez elmondható Pepéről is. Szánalmas. Ráadásul még reklamáltak is. Amikor a Madrid megnyerte a kupát, mi a pályán maradtunk, nekik is ezt kellett volna tenniük" – mondta Xavi a meccset követően.

MARCELO BELÉPŐJE ÉS ANNAK KÖVETKEZMÉNYEI

JOSÉ MOURINHO CSÍPŐS HANGULATBAN

EMLÉKEZTETŐ
SPANYOL SZUPERKUPA, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA–REAL MADRID 3–2 (2––1)
Barcelona, Camp Nou. Vezette: Fernández Borbalán
BARCELONA: Valdés – D. Alves, Mascherano, Piqué, Abidal – Busquets (S. Keita, 84.), Xavi, Iniesta – Pedro (Fabregas, 83.), Messi, Villa (Adriano, 73.)
REAL MADRID: Casillas – Ramos, Pepe, R. Carvalho, Marcelo – Khedira (Marcelo, 46.), Xabi Alonso – Di María (Higuaín, 64.), Özil (Kaká, 78.), C. Ronaldo – Benzema
Gólszerző: Iniesta (15.), Messi (44., 88.), ill. C. Ronaldo (20.), Benzema (81.)
Piros lap: Marcelo (90.), Özil (90.), Villa (90.)
A párharcot a Barcelona nyerte meg 5–4-es összesítéssel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik