Mourinho megállítja Guardiola Barcáját?

Vágólapra másolva!
2010.08.27. 15:20
null
Guardiola (balra) címvédőként fogadja Mourinho kihívását (Fotók: Action Images)
Szombaton 18 órakor a Hércules–Bilbao mérkőzéssel kezdetét veszi a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2010–2011-es idénye. A Primera División első helyéért nagy valószínűséggel ismét a címvédő Barcelona és az immár José Mourinho irányításával szereplő Real Madrid folytat majd ádáz küzdelmet.

A semleges szurkolók reménykedhetnek, de ne legyen sok kétségünk afelől, hogy a Primera División előttünk álló szezonjában sem lesz olyan spanyol csapat, amelyik képes lesz beleszólni a Barcelona és a Real Madrid bajnoki címért folyó csatájába. És ezt nemcsak a két óriásklub presztízsére, múltjára való tekintettel állítjuk, hanem a számok is ezt mondatják velünk.

SZAVAZÁS

José Mourinhóval a Real Madrid képes lesz-e elhódítani a spanyol bajnoki címet a Barcelonától?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A legutóbbi tíz bajnoki címből nyolcon fele-fele arányban osztozó két csapat hatalmas gazdasági erőfölénnyel rendelkezik a többi egyesülethez képest. Elég csak az idei nyári átigazolásokra vetni egy pillantást: a Real Madrid és a Barcelona új játékosok vásárlására fordított pénze együtt durván a 60 százalékát teszi ki az összes élvonalbeli klub átigazolási időszakban költött összegének.

BARCELONA: EDDIG SE VOLT KÖNNYŰ, DE MOST JÖN A NEHEZE

A legutóbbi két bajnoki címet megnyerő Barcelona a 2010-2011-es szezonban is jó eséllyel pályázik a Primera División első helyének megszerzésére. Josep Guardiola folytatta a 2008 nyarán elkezdett munkát a katalánoknál. A csapatból már kiöregedő játékosoktól elköszönt, így a legutóbbi idényben már kevesebb szerepet kapó Thierry Henry és Rafa Márquez ingyen mehetett a New York Red Bullshoz, míg Guardiola pályafutásának talán legrosszabb igazolását, Dmitro Csihrinszkijt sikerült visszavásároltatni – igaz, nagy veszteséggel – a Sahtar Doneckkel. Érzékeny veszteség talán egyedül Yaya Touré távozása lehet, de a Manchester City 24 millió eurója valószínűleg kárpótolja a katalánok vezetőit, és az elefántcsontparti futballista helyén az utóbbi időben egyre több szerepet kapott a világbajnok spanyol válogatottban is alapemberré váló Sergio Busquets, valamint sikerült megállapodni Javier Mascherano átigazolásáról is a Liverpoollal.

MAGYAR LÉGIÓSOK
Vadócz Krisztián a harmadik szezonját kezdi meg az Osasuna légiósaként. A magyar válogatott középpályás felemás idényt zárt a legutóbbi kiírásban: ősszel a padot koptatta, majd tavasszal több szerepet kapott, és gólokat is szerzett. A nyári felkészülési meccsek során a futballista minden alkalommal pályára lépett (kivéve a Numancia elleni meccset az angolok elleni válogatott összecsapás miatt), igaz, csak három találkozón kapott helyet a kezdőcsapatban. Az előkészületi találkozók alapján azonban nem érdemes arra tippelni, hogy Vadócz mennyi szerepet kap majd az előttünk álló szezonban, mivel José Antonio Camacho vezetőedző valószínűleg még keresi az ideális összeállítást, legalábbis erre enged következtetni, hogy a nyolc mérkőzéséből két döntetlen mellett csak egyet tudott megnyerni a pamplonai együttes (éppen a Numancia ellenit).

 

„Jól érzem magam az Osasunában, és szeretem Spanyolországot. Immár a harmadik évadomat kezdem a pamplonai együttesnél, és ugyanolyan, várakozásokkal teli érzés munkál bennem, mint a spanyolországi kaland elején" – mondta Vadócz Krisztián a Nemzeti Sportnak.

 

„Ha Camacho a felkészülési mérkőzéseken elért eredményeink alapján állítaná össze a kezdőt, nem volna kit beállítania, az előkészületi meccseink ugyanis rettenetesen rosszak voltak. De a mondás szerint a lónak a derbi napján kell futnia, az elmúlt hetekben mutatott játékunkhoz képest különben is csak előrébb léphetünk. Az előrejelzések szerint számol velem a szakvezető, s remélem, az ő emlékezetében is megmaradt az előző idény hajrájában mutatott kiegyensúlyozott, jó játékom" – tette hozzá a légiós.

 

Bár Fülöp Mártont, Németh Krisztiánt és Dzsudzsák Balázst is hírbe hozták a nyáron spanyol élvonalbeli klubokkal, meglepetésre az átigazolási piac hajrájában az MTK fiatal játékosa, Pintér Ádám került be Európa egyik legrangosabb bajnokságába. Az akár már a Deportivo elleni, vasárnapi mérkőzésen is bevethető futballista nagyon örül az átigazolásnak.

 

„Kizártnak tartom, hogy már a Deportivo ellen pályára lépek. Örülök, ha az utazó keretben helyet kapok. Nagy ugrás ez, de hiszek abban, hogy nem túl nagy. Huszonkét éves elmúltam, odahaza sok mindent elértem – ezért örök hálával tartozom a családomnak, az eddig velem foglalkozó edzőknek, valamint az MTK-nak –, ám ahhoz, hogy előrelépjek, váltanom kellett. A fejlődésem szempontjából jobb helyre nem is kerülhettem volna, mint a világ- és Európa-bajnokok hazájába. A Zaragoza ideális klub számomra: nem a legerősebb spanyol egylet, de kétségkívül a legjobbak mezőnyében van a helye. Mindent megteszek azért, hogy helytálljak ezen a szinten - ha sikerül, idővel még feljebb léphetek" – mondta Pintér a Nemzeti Sportnak.

Ha már a vb-győztes selecciónnál tartunk, akkor ki kell emelni, hogy Vicente del Bosque együttesének sikere miatt a spanyol klubcsapatok közül a Barcelonánál lehettek a leginkább büszkék: a nyáron igazolt David Villával együtt a katalán csapat hat játékosa abszolút alapembere volt a selecciónnak, ráadásul az elődöntőben és a döntőben a mindegyik kieséses szakaszban vívott találkozón pályára lépő Pedro is a kezdőben kapott helyet. Nem is meglepő, hogy a La Roja stílusát gyakran összehasonlították a Barcelonáéval – a labdabirtoklásra épülő játék eredményre is vezetett a dél-afrikai tornán. Ahogy a gránátvörös-kékeknél is a legutóbbi (és persze az azt megelőző) bajnokságban, bár a Bajnokok Ligájában akadt egy csapat (vagy inkább edző, de erről majd később), amely képes volt legyőzni a katalánokat.

A stílus tehát adva van, és a csapategységgel sem lehet probléma Guardiola együttesében. David Villának biztosan nem lesz gondja a beilleszkedéssel, s valószínűleg a többi spanyol válogatott sem fog összeveszni Lionel Messivel a vb-n elért eredmények miatt. A kerékkötő egyedül Zlatan Ibrahimovic lehet, akinek az egyénisége sehogyan sem illik bele a Barca stílusába, és az utóbbi időben Guardiola gesztusai is arra utaltak, hogy a svéd támadó nemkívánatos személlyé vált a klubnál. Nem is meglepő, hogy a katalánok az átigazolási piac zárásáig minden bizonnyal megegyeznek a Milannal az eladásáról, amellyel megszabadulnak csillagászati fizetésétől is. 

Mindent összevetve a Barcelona valószínűleg az előttünk álló idényben is képes lesz stabilan kiemelkedő teljesítményt nyújtani a ligában, és bár nem lesz könnyű ismét rekordszámú pontot gyűjtenie a bajnokságban, még erre is megvan az esélye. Ha nem sújtják nagy mértékben sérülések a csapatot, a Real Madridot leszámítva könnyedén felülmúlhatják a Primera División mezőnyét Messiék (lásd a Sevilla ellen megnyert Szuperkupa). A szezon nagy kérdése persze, hogy a katalánok a négy sorozatban megnyert el clásico után ezúttal is képesek lesznek-e megverni a blancókat.

REAL MADRID: ELJÖTT A „MEGVÁLTÓ", LESZ-E MEGVÁLTÁS?

A madridi lapok José Mourinho Real Madridba szerződése után arról írtak, hogy ezen a nyáron a portugál szakember a blancók galaktikus igazolása. És valóban, ha belegondolunk, hogy Cristiano Ronaldo egy évvel korábbi hivatalos bemutatására 85 ezer szurkoló volt kíváncsi, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy az ismét trófea nélkül zárt idény után a Special One üdvözlésére is megtelt volna a Santiago Bernabéu Stadion, ha nem csak egy szimpla sajtótájékoztatón mutatták volna be a mestert.

Mourinhótól azt várják Madridban, amit Milánóban véghezvitt: nyerjen meg mindent a csapattal. De azt azért érdemes felidézni, hogy az Interből sem sikerült egy csapásra győztes csapatot varázsolni: a 2008–2009-es évad végén csak a Serie A-ban végzett az első helyen a fekete-kék együttes, ami korántsem számított bravúrnak, mivel a bajnoki arany megszerzése az elődnek, Roberto Mancininek sem okozott gondot, a BL nyolcaddöntőjéig pedig az olasz szakember is simán elvezette a csapatot. A kinevezése nyarán erősítésekre alig költő Mourinho azonban elfogadható indokot talált a nem túl acélos európai kupaszereplésre: komolyabb erősítéseket kért Massimo Moratti klubelnöktől, amelyet meg is kapott – a történet folytatása pedig innen közismert.

Mourinho – előrelátóan – Madridban sem kezdte hitegetni a szurkolókat: noha hangoztatja, hogy minden vágya egy újabb nagy bajnokság megnyerése, valamint a BL-trófea egy harmadik csapattal, azt is kijelentette, hogy időre van szüksége ahhoz, hogy beérjen együttese. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy úgy tűnik, Mourinho a Realnál azonnal megkapta azon erősítések nagy részét, amelyeket tervezett: igaz, hogy Maicont nem sikerült megszerezni az Intertől, és a portugál még szeretett volna egy csatárt (utólag elmondta, szívesen megtartotta volna a Schalkéhoz igazoló Raúlt), de már 74 millió eurót költött a klub, és olyan játékosok érkeztek, mint Ángel Di María, Ricardo Carvalho, Sami Khedira vagy Mesut Özil.

Persze a Real Madridnál általában nem is az a kérdés, hogy érkeznek-e kiváló játékosok a klubhoz, hanem az, hogy az aktuális vezetőedzőnek sikerül-e kezelnie és csapattá kovácsolnia a csillagokat. Abban egyetért a futballszakma, hogy ha valaki képes lehet erre, akkor az José Mourinho, aki nemcsak fantasztikus taktikai felkészültségével szokta felhívni magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy játékosai általában rendkívüli módon tisztelik és szeretik is. A hírek szerint egyébként a portugál a napokban már azt is megmutatta Madridban, hogy nála egyik futballista sem lazsálhat: Karim Benzemát keményen ki is osztotta társai előtt.

A Special One ráadásul azt is tudja, hogyan kell legyőzni a Barcelonát: az Interrel megverte a Bajnokok Ligája elődöntőjében a San Siróban, majd bár a Camp Nouban kikapott 1–0-ra, búcsúztatta a kupasorozattól. A fekete-kékek, persze, másféle stílust képviselnek, mint a Real Madrid, így a blancókkal valószínűleg nem jönne be ugyanaz a taktika, de abban biztosak lehetünk, hogy Mourinhónak már most is vannak ötletei a katalánok legyőzésére. És szerencséjére csak november végén kell a Camp Nouba látogatnia a 13. fordulóban, így ideje is lesz arra, hogy felépítse új csapatát. A Real Madridnak tehát most minden esélye megvan arra, hogy visszavágjon az el clásicókon, de ha bajnok akar lenni, akkor nem lesz elég csak a Barcelona elleni rangadókra felkészülnie, hanem hétről hétre kiváló teljesítményt kell nyújtania.

AKIK BELESZÓLHAT(NÁ)NAK

Bár a legutóbbi szezonban csak a bajnokság kilencedik helyén zárt, az Atlético Madrid lehet a két nagycsapat egyik fő kihívója. A fővárosiak jelentős összeget költöttek új játékosok igazolására, és egyik igazán nagy sztárjuktól sem kellett megválniuk. Diego Forlánék az Európa-ligában bizonyították, hogy képesek kiváló teljesítményt nyújtani, és elképzelhető, hogy a következő szezonban már a Primera Divisiónban hajtanak végre bravúrt.

KATTINTSON A KÉPRE: MEZKAVALKÁD III.
KATTINTSON A KÉPRE: MEZKAVALKÁD III.

A legutóbbi szezonban a negyedik helyen záró Sevilla két fontos játékosát elveszítette: Adrianót a Barcelona vette meg közel tízmillió euróért, míg a francia Sébastien Squillacit az Arsenal szerezte meg. Ráadásul az andalúz csapatnak a megnyert első meccs ellenére esélye sem volt a Barcelona ellen a Spanyol Szuperkupában, mi több, a Bajnokok Ligája selejtezőjéből is kiesett a portugál Braga ellen. Ennek ellenére számolni kell a ligában a Luís Fabiano és Frédéric Kanouté alkotta kiváló támadópárossal rendelkező Sevillával, bár az megeshet, hogy Antonio Álvarez vezetőedző nem irányíthatja már sokáig az együttest.

A Valencia minden idényben nagy reményekkel vág neki a bajnokságnak, de ezúttal könnyen lehet, hogy esélye sem lesz az élmezőnyben zárni. A „denevérek" ezen a nyáron már képtelenek voltak megtartani a már korábban is hatalmas klubok által csábítgatott sztárjaikat, így David Villa és David Silva mellett, Nikola Zsigics, Carlos Marchena, Alexis és Rubén Baraja is távozott. Meglepetést azért okozhat a Valencia, de valószínűleg nem szól majd bele a bajnoki címért folyó harcba.

 PRIMERA DIVISIÓN
AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
SZOMBAT
Hércules–Bilbao 18.00
Málaga–Valencia 20.00 (Tv: Sport2)
Levante–Sevilla 22.00 (Tv: Sport2)
VASÁRNAP
Espanyol–Getafe 17.00
Real Sociedad–Villarreal 17.00
Deportivo–Zaragoza 17.00
Osasuna–Almería 17.00
Racing Santander–Barcelona 19.00 (Tv: Sport1)
Mallorca–Real Madrid 21.00 (Tv: Sport1)
HÉTFŐ
Atlético Madrid–Sporting Gijón 22.00 (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik