Madridi lutri – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 22:10

Mit szólna ehhez Márai Sándor? Csillag Péter napokban megjelent, a futball és a huszadik századi nagy írók kapcsolatát bemutató, Ady stoplisban című könyvében Márai igencsak markáns véleményt fogalmazott meg a labdarúgást övező pénzközpontúságról.

„Ahogy a klubok embereket vesznek és eladnak, az egész nagy üzlet, ami a szenegáli rabszolgavásáron is tilos már, ahogy a nép a vásárolt árut nézi és mustrálja, s ahogy ezek a kis, tömzsi primadonnái a füves rétnek kelletik magukat, egy-egy rúgás után néhány pillanatig sután sántikálnak, s kizsarolják a tömeg részvétét, hogy rögtön utána kutyabajuk se legyen” – írta 1928 májusában az Ujságban.

A lényeg kilencven év elteltével sem változott, csupán a nagyságrend lett más. Június közepén járunk, és a Real Madrid máris klubrekordot jelentő 303 millió eurót költött új játékosokra, túlszárnyalva ezzel a 2009-es, 254 millió eurós nagybevásárlást. Apró különbség, hogy amíg akkor a két aranylabdás – Cristiano Ronaldo és Kaká –, valamint az Európa-bajnok Xabi Alonso személyében három BL-győztes, befutott klasszis érkezett, most csak Eden Hazard mondható klasszikus „galaktikus igazolásnak”.

Ettől még a többiek szerződtetése is jól sülhet el, és az is nyilvánvaló, hogy a Real Madrid történetének második legrosszabb idénye (valamennyi sorozatot tekintve 18 vereség) után a vezetőségnek nem volt más választása, mint a keret felfrissítése, ami valamelyest a csalódott szurkolóknak is szól. Márait idézve, a drukkerek így nem az előző idénnyel vannak elfoglalva, hanem az újonnan vásárolt áru nézegetésével, mustrálásával – immár Hazard-mezben lehet álmodozni a BL-sikerről.

A lapok szerint Paul Pogba lehet a következő nagy fogás, és a számla szinte biztosan négy-ötszázmillió fölé emelkedik majd. Csakhogy az új játékosok szerződtetése még a használtautó-vásárlásnál is nagyobb lutri.

Tudna erről mesélni a PSG, a Manchester City, na meg a Barcelona is, amely Neymar elvesztése után kétségbeesésében 265 millió eurót költött a Dembélé, Coutinho, Paulinho hármasra, de egyikük sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Mindenesetre Madridban nem most köszöntött be az új korszak, hanem tavaly, Cristiano Ronaldo távozásával. Más kérdés, hogy egy rémálomszerű idény kellett ahhoz, hogy elkezdődjék a tényleges vérfrissítés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik