Vidal góljával nyert, még nem adja fel a Barcelona

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.11. 19:20
null
Messi, Vidal, Sergi Roberto és Semedo közösen hozta össze a győztes gólt (Fotó: AFP)
Arturo Vidal góljával 1–0-ra legyőzte a Barcelona a Real Valladolidot a spanyol La Liga 36. fordulójában, ezzel a katalánok életben tartották halovány esélyüket a bajnoki címre.

SPANYOL LA LIGA
36. FORDULÓ

Real Valladolid–Barcelona 0–1 (Ar. Vidal 15.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Habár szinte már csak matematikai esélye van a bajnoki cím megszerzésére a Barcelonának, a Quique Setién irányította egylet harcol, ameddig lehet – így volt ez Valladolidban is, még azzal együtt is, hogy Luis Suárezt ezúttal csak a kispadra nevezte a vezetőedző.

A mérkőzés lassú iramban, a megszokott módon irányító Barcelonával és teljesen a védekezésre koncentráló Valladoliddal kezdődött. A 15. percben meg is szerezték a vezetést a vendégek: Lionel Messi, Nélson Semedo, Sergi Roberto és Arturo Vidal összjátéka után már csaknem elhagyta a labdát a Barca, de Messi és Roberto közös erővel visszaszerezte, majd az argentin a chilei középpályás elé tálalt, aki jobbal, jobbról, kb. 11 méterről kilőtte a jobb alsót – 0–1.

Vidalnak ez már a nyolcadik bajnoki gólja volt ebben az idényben, ám ennél is fontosabb, hogy Lionel Messi immár 20. gólpasszát jegyezhette a La Liga jelenlegi kiírásában. Ezzel ő lett a spanyol élvonal történetének első olyan játékosa, aki ugyanabban az idényben legalább húsz gólt szerzett és legalább húsz gólpasszt kiosztott. Ezzel egyrészt egalizálta Xavi 2008–2009-es asszisztrekordját, ám még egy ennél is különlegesebb „klubba” csatlakozott: korábban csak az exbarcelonai Thierry Henry tudott ebben az évszázadban húsz gól mellé húsz gólpasszt is adni egy bajnoki idényben a topligákban. A francia támadó a 2002–2003-as idényben érte el a „dupla húszast” az Arsenal futballistájaként.

A folytatásban is a gránátvörös-kékek irányítottak, a Valladolid eleinte ritkán merészkedett ellenfele térfelére. Néhány helyzetig azért így is eljutottak a hazaiak, de inkább a vendégekről szólt a mérkőzés. A barcelonai nevelésű kapus, Jordi Masip egyáltalán nem unatkozott, míg a túloldalon elsősorban a gólban is szerepet játszó négy játékos, valamint Riqui Puig volt aktív, míg Antoine Griezmann két ordító ziccert is elrontott.

A második félidőre érkezett is a helyére Suárez, miközben a Valladolidnál Sergio González kettőt is cserélt. Ennek köszönhetően fel is pörgött a hazaiak támadójátéka: Pablo Hervías remek beadásokkal jelentkezett, míg a lövésekkel, fejesekkel Enes Ünal és Kike Pérez próbálkozott – Marc-André ter Stegennek több nagy védést is be kellett mutatnia.

Azonban hiába a remek második játékrész, a gólig már nem jutott el a hazai csapat, így a katalánok elvitték a három pontot az Estadio José Zorillából. Így egy pontra vannak a hétfőn pályára lépő éllovas Real Madrid mögött.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

KORÁBBAN
Osasuna–Celta Vigo 2–1
(Gallego 23., Arnáiz 91., ill. Mina 10.)
KÉSŐBB
Atlético Madrid–Real Betis 1–0 (Diego Costa 74.)
VASÁRNAP
14.00:
Espanyol–Eibar (Tv: Spíler2)
17.00: Levante–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
19.30: Leganés–Valencia (Tv: Spíler2)
22.00: Sevilla–Mallorca (Tv: Spíler2)
HÉTFŐ
19.30:
Deportivo Alavés–Getafe
19.30: Villarreal–Real Sociedad
22.00: Granada–Real Madrid

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 35 24 8 3 64–21 +43 80
2. Barcelona 36 24 7 5 80–36 +44 79
3. Atlético Madrid 36 17 15 4 48–26 +22 66
4. Sevilla 35 17 12 6 51–34 +17 63
5. Villarreal 35 17 6 12 57–45 +12 57
6. Getafe 35 14 11 10 43–34 +9 53
7. Real Sociedad 35 15 6 14 53–46 +7 51
8. Granada 35 14 8 13 45–42 +3 50
9. Valencia 35 13 11 11 45–51 –6 50
10. Athletic Bilbao 35 12 12 11 39–31 +8 48
11. Osasuna 36 12 12 12 42–51 –9 48
12. Levante 35 12 7 16 42–49 –7 43
13. Betis 36 10 11 15 47–56 –9 41
14. Valladolid 36 8 15 13 29–40 –11 39
15. Celta Vigo 36 7 15 14 35–46 –11 36
16. Eibar 35 9 9 17 34–51 –17 36
17. Alavés 35 9 8 18 32–53 –21 35
18. Mallorca 35 9 5 21 37–59 –22 32
19. Leganés 35 6 11 18 25–49 –24 29
20. Espanyol 35 5 9 21 27–55 –28 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik