Iksz Valenciában, sorozatban negyedszer sem nyert a Barca

Vágólapra másolva!
2018.10.07. 20:35
null
Messi csak egyszer talált rést a valenciai pajzson – egy pontot ért (Fotó: AFP)
A két klub közös története során negyvennyolcadik alkalommal végződött döntetlenre a Valencia–Barcelona mérkőzés a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) nyolcadik fordulójának vasárnap esti találkozóján. Ezzel a Barcelona sorozatban negyedik bajnoki meccsét sem tudta megnyerni.

 

Igazi hideg zuhannyal indult a mérkőzés a vendégek számára, hiszen a Valencia már a második percben vezetést szerzett: egy szöglet után a Barca-védőkön megpattanó labdát a hosszún teljesen egyedül érkező Ezequiel Garay továbbította a kapuba – 1–0!

Ezt követően több veszélyes kontrával is támadtak a hazaiak, ám újabb gólt már nem tudtak begyötörni Marc-André ter Stegen kapujába. A 23. percben pedig különösen bosszúsak lehettek emiatt: Lionel Messi kényszerítőzött egyet Luis Suárezzel, majd a visszakapott labdát 20 méterről, ballal a bal alsóba rúgta. Remek gól volt – 1–1!

A félidő hátralévő részében elsősorban a Barcelona tologatta a labdát az ellenfél tizenhatosának előterében, ám nem sok sikerrel – a Valencia néhány kontrával próbálta újra magához ragadni az előnyt. Egyik fél sem ért el újabb gólt, így döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok a szünetben.

A fordulás után némiképp változott a játék képe, kicsit előrébb merészkedett a hazai csapat, ám az utolsó húsz percre megint beszorultak Marcelino tanítványai. Elsősorban Messi próbálkozott a gólszerzéssel, de Philippe Coutinho is kísérletezett – a brazil elől a 75. percben óriási gólhelyzetben mentett José Luis Gayá – illetve a hajrára Ousmane Dembélé is beszállt a gránátvörös-kékekhez, ám újabb gól már nem született, döntetlennel ért véget a találkozó.

Ezzel a Valencia a 13. helyre lépett előre a tabellán, míg a Barcelona sorozatban negyedik bajnokiján sem tudott nyerni, ezzel a nyolcadik forduló után a Sevilla mögött második helyen áll a táblázaton.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Valencia–Barcelona 1–1 (Garay 2., ill. Messi 23.)

KORÁBBAN
Atlético Madrid–Real Betis 1–0
(Correa 74.)
Sevilla–Celta Vigo 2–1
(Pablo Sarabia 39., Ben Yedder 61., ill. Boufal 85.)

Espanyol–Villarreal 3–1 (H. Pérez 7., Sergi Darder 79., Piatti 92., ill. Toko Ekambi 45.)
Real Valladolid–Huesca 1–0 (Rubén Alcaraz 28.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Girona–Eibar 2–3 (Stuani 40., 42., ill. Charles 12. – 11-esből, Arbilla 45+5., Enrich 72.)
Getafe–Levante 0–1 (Bardi 60.)
Deportivo Alavés–Real Madrid 1–0 (Ma. García 95.)
Leganés–Rayo Vallecano 1–0 (G. Carrillo 14.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Athletic Bilbao–Real Sociedad 1–3 (Muniain 32., ill. Oyarzabal 30., 74. – mindkettő 11-esből, Sangalli 47.)

AZ ÁLLÁS
1. Sevilla 8 5 1 2 19–8 +11 16
2. Barcelona 8 4 3 1 19–9 +10 15
3. Atlético Madrid 8 4 3 1 9–4 +5 15
4. Real Madrid 8 4 2 2 12–7 +5 14
5. Alavés 8 4 2 2 11–8 +3 14
6. Valladolid 8 3 3 2 7–6 +1 12
7. Betis 8 3 3 2 5–6 –1 12
8. Espanyol 7 3 2 2 8–6 +2 11
9. Real Sociedad 8 3 2 3 12–11 +1 11
10. Celta Vigo 8 2 4 2 13–13 0 10
11. Levante 8 3 1 4 12–14 –2 10
12. Eibar 8 3 1 4 9–12 –3 10
13. Valencia 8 1 6 1 6–7 –1 9
13. Getafe 8 2 3 3 6–7 –1 9
15. Girona 8 2 3 3 10–13 –3 9
16. Villarreal 7 2 2 3 5–4 +1 8
17. Athletic Bilbao 7 1 4 2 9–13 –4 7
18. Leganés 8 2 1 5 7–12 –5 7
19. Rayo Vallecano 7 1 2 4 7–15 –8 5
20. Huesca 8 1 2 5 7–18 –11 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik