Rakitic (balra) és Bale a legutóbbi el Clásicón (Fotó: AFP)

 

Alfredo Bermejo, a Liga digitális stratégiáért felelős igazgatója a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott: az utóbbi két évben az volt az egyik céljuk, hogy a lehető legnagyobb közönség tudja nézni a mérkőzéseket, ezért ingyenes platformokkal is megállapodtak. A Facebookot például csak Indiában 270 millió ember használja – jelezte.

A mostani megállapodás szerint Afganisztánban, Bangladesben, Bhutánban, Indiában, a Maldív-szigeteken, Nepálban, Pakisztánban és Srí Lankán a Facebook kapta meg a La Liga meccseinek közvetítési jogát a Sony Pictures Network helyett.

Egyik fél sem árulta el a szerződés összegét, az általában jól értesült spanyol sportlap, a Marca azonban úgy tudja, hogy a Facebook 90 millió dollárt fizet a következő négy La Liga-idény összes mérkőzésének közvetítéséért.

A technológiai cégek egyre jobban érdeklődnek a sportközvetítések iránt, hogy megtartsák piacaikat a fiatalabbak körében. Ez év elején például az Amazon arra nyerte el a jogot, hogy 2019-től minden idényben az angol Premier League húsz meccsét közvetítse Nagy-Britanniában.