La Liga: Suárez két góllal mutatkozott be, az Atlético Madrid öttel nyert

Vágólapra másolva!
2020.09.27. 17:58
null
Luis Suárez valamivel több mint 20 perc alatt kiosztott egy gólpasszt, majd szerzett két gólt is (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 3. fordulójának vasárnapi játéknapján az Atlético Madrid hazai pályán 6–1-re legyőzte a Granadát. A Diego Simeone csapatához az FC Barcelonától érkező Luis Suárez szenzációsan debütált: az uruguayi csatár a 70. percben lépett pályára, két perccel később kiosztott egy gólpasszt, majd két gólt is szerzett.

 

A hosszúra nyúlt nemzetközi kupaszereplés miatt az Atlético Madrid csak a 3. fordulóban játszotta le az első bajnokiját, Diego Simeone csapata azonban rögtön gólfesztivállal indította az idényt.

A Granada elleni gólgyártást a 9. percben Diego Costa indította, majd tíz perc sem telt el, Saúl Níguez tizenegyesből megduplázhatta volna az Atlético előnyét, Rui Silva azonban védte a büntetőjét.

Az első félidőben nem esett több találat, nem úgy a másodikban… A 47. percben Ángel Correa köszönt be, majd Joao Félix is betalált. A 70. percben aztán pályára lépett a Barcelonától érkező Luis Suárez, aki két perccel később gólpasszt adott Marcos Llorentének.

Az uruguayi csatár itt nem állt meg, és így igazán emlékezetessé tette a bemutatkozását: előbb a 85. percben fejjel, majd a ráadásban lábbal is bevette a 87. percben szépítő Granada kapuját, így a madridiak végül 6–1-re nyertek.

Card

Card

SPANYOL LA LIGA
3. FORDULÓ
Atlético Madrid–Granada 6–1
(Diego Costa 9., Á. Correa 47., Joao Félix 65., M. Llorente 73., L. Suárez 85., 90+3., ill. Jorge Molina 87.)

További eredmények
Osasuna–Levante 1–3(R. Torres 38., ill. Melero 41., Roger 77., J. Morales 81.)
Eibar–Athletic Bilbao 1–2
(Kike García 48., ill. Unai López 40., 87.)
Cádiz–Sevilla 1–3 (Salvi 48., ill L. de Jong 65., Munir 90., Rakitic 90+6.)
Valladolid–Celta Vigo 1–1 (S. Guardiola 66. – 11-esből, ill. Iago Aspas 44.)

Később
Barcelona–Villarreal 4–0 (4–0)

Szombaton játszották
Alavés–Getafe 0–0

Valencia–Huesca 1–1(Wass 38., ill. Sziovasz 64.)
Elche–Real Sociedad 0–3(Portu 55., Januzaj 77. – 11-esből, Roberto López 90+4.)
Real Betis–Real Madrid 2–3(Mandi 35., W. Carvalho 37., ill. Valverde 14., Emerson 48. – öngól, S. Ramos 82. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Betis 3 2 1 5–3 +2 6
2. Granada 3 2 1 5–7 –2 6
3. Real Sociedad 3 1 2 4–1 +3 5
4. Celta Vigo 3 1 2 3–2 +1 5
5. Valencia 3 1 1 1 6–5 +1 4
6. Real Madrid 2 1 1 3–2 +1 4
7. Getafe 2 1 1 1–0 +1 4
8. Villarreal 3 1 1 1 3–6 –3 4
9. Atlético Madrid 1 1 6–1 +5 3
10. Barcelona 1 1 4–0 +4 3
11. Sevilla 1 1 3–1 +2 3
12. Levante 2 1 1 5–5 0 3
13. Osasuna 3 1 2 3–4 –1 3
14. Athletic Bilbao 2 1 1 2–3 –1 3
15. Cádiz 3 1 2 3–5 –2 3
16. Valladolid 3 2 1 2–4 –2 2
16. Huesca 3 2 1 2–4 –2 2
18. Eibar 3 1 2 2–4 –2 1
19. Deportivo Alavés 3 1 2 1–3 –2 1
20. Elche 1 1 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik