La Liga: Messiék nem voltak túl sportszerűek a Leganés kapusa szerint

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 11:07
null
Messi viselkedését kritizálta a győztes csapat kapusa (Fotó: AFP)
A spanyol bajnokságból eltelt eddigi hat forduló legnagyobb meglepetését okozta a sereghajtó Leganés szerda este, amikor legyőzte a listavezető FC Barcelonát. A Leganés ráadásul a második félidőben hátrányból fordítva tudott győzelmet aratni, s Ivan Cuéllar kapus szerint a lefújás után Messiék nem voltak valami sportszerűek.

Idézzük fel a szerda esti eseményeket: a Barca kötelező győzelmet begyűjteni érkezett az „uborkatermelők” becenéven futó Leganés otthonába, és ennek megfelelően Philippe Coutinho góljával az első tíz perc után vezetést is szerzett. Ezt követően viszont „ráült” az eredményre, és a második félidő elején a Leganés a semmiből 68 másodperc alatt fordított – s taktikusan futballozva meg is szerezte a három pontot.

Ennek megszerzésében nagy szerepet játszott Ivan Cuéllar, a hazaiak kapusa, aki a találkozót követően elmondta: többet várt Messiéktől, ha nem is feltétlenül játékban, de emberségből, sportszerűségből biztosan.

„Az igaz, hogy mi csak a Leganés vagyunk, egy szerény kis csapat, de szeretem, amikor azok a játékosok, akik hozzászoktak az állandó sikerhez, ha kikapnak, utána gratulálnak a másik csapatnak. A Barca játékosai ezt most nem tették meg, közülük egy sem jött oda hozzánk gratulálni, pedig megtehették volna. Ez elmaradt, és azt hiszem, elég csúnya gesztus volt a részükről” – panaszkodott a korábbi spanyol utánpótlás-válogatott kapus.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ

Sevilla–Real Madrid 3–0 (André Silva 17., 21., Ben Yedder 39.)
Valencia–Celta Vigo 1–1 (Batshuayi 25., ill. Iago Aspas 82.)
Athletic Bilbao–Villarreal 0–3(Fornals 65., Funes Mori 80., Toko Ekambi 89.)
Leganés–FC Barcelona2–1 (El-Zsar 52., Óscar 54., ill. Coutinho 12.)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 6 4 1 1 17– 7 +10 13
2. Real Madrid 6 4 1 1 12– 6 +6 13
3. Atlético Madrid 6 3 2 1 8– 4 +4 11
4. Sevilla 6 3 1 2 13– 6 +7 10
5. Alavés 5 3 1 1 8– 5 +3 10
6. Espanyol 6 3 1 2 6– 4 +2 10
7. Celta Vigo 6 2 3 1 11– 9 +2 9
8. Villarreal 6 2 2 2 5– 3 +2 8
9. Real Sociedad 6 2 2 2 9– 9 0 8
10. Girona 5 2 2 1 7– 8 –1 8
11. Getafe 5 2 1 2 4– 4 0 7
12. Eibar 6 2 1 3 5– 7 –2 7
13. Athletic Bilbao 5 1 3 1 7– 9 –2 6
14. Betis 5 1 3 1 3– 5 –2 6
15. Valencia 6 5 1 4– 6 –2 5
16. Levante 5 1 1 3 8–11 –3 4
17. Leganés 6 1 1 4 6–11 –5 4
18. Rayo Vallecano 5 1 1 3 5–12 –7 4
19. Huesca 6 1 1 4 6–16 –10 4
20. Valladolid 5 3 2 3– 5 –2 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik