La Liga: Messié a 6000. is, győzelemmel kezdett a Barcelona

Vágólapra másolva!
2018.08.19. 00:09
null
Lionel Messi szabadrúgásból szerezte meg a Barcelona történetének 6000. La Liga-gólját (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona Lionel Messi és Philippe Coutinho góljaival 3–0-ra legyőzte az Alavést a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) első fordulójának szombati mérkőzésén.

A Szuperkupa elhódítása után megkezdte szereplését a bajnokságban is a Barcelona, amely az első forduló utolsó szombati mérkőzésén az Alavést fogadta. A katalánoknál mind a négy nyári szerzemény a kispadon kapott helyet, ellenben ott volt a kezdő tizenegyben Luis Suárez, aki a 200. tétmérkőzését játszotta az együttesben (a találkozót megelőző mérlege a statisztika szerelmeseinek: 149 győzelem, 26 döntetlen, 24 vereség, 17 136 perc, 152 gól, 76 gólpassz).

Ernesto Valverde szakított az előző szezonban sokat látott 4–4–2-vel, s ezúttal 4–3–3-as hadrendben küldte pályára csapatát. A találkozót megelőzően a vendégek sportszerűen sorfalat állva köszöntették a bajnokot, a pályán azonban ennek már nem volt nyoma, mindent megtettek, hogy megakadályozzák a Barcát a gólszerzésben.

A hazaiak ennek ellenére erősen kezdtek, előbb Ivan Rakitic pazar indítása után Lionel Messi lőtt nem sokkal a jobb sarok mellé, majd az argentin beívelését Jordi Alba vágta kapásból a hálóba – az Alavés szerencséjére csak kívülről érintette a labda.

A vendégek gyorsan jelezték, hogy nem a szimpatikus vesztes szerepére pályázva érkeztek a Camp Nouba, Gerard Piquének nagyot kellett mentenie Rubén Sobrino elől. A folytatásban kissé leült a játék, a Barcelona főleg a védelem mögé bejátszott labdákkal veszélyeztetett, saját ritmusát azonban nem nagyon találta a csapat – vagy írhatnánk azt is, hogy idény eleji formát mutatott.

A félidő hajrájában kétszer is megszerezhette volna a vezetést Valverde gárdája, Messi azonban szabadrúgásból csak a lécet találta el, míg Ousmane Dembélé nem tudott élni a ziccerével.

A szünet után még támadóbb felfogású Barca jött ki a pályára, Valverde lekapta az egyébként jól játszó Nélson Semedót, akinek a helyére Sergi Roberto húzódott hátra, míg a középpályára Philippe Coutinho került.

MESSIÉ VOLT AZ 5000. IS

A Barcelona gólszerzői a La Ligában:

1. gól

Manuel Parera (1929)

1000. gól

Marcos Aurélio (1950)

2000. gól

Pedro Tomés Zaballa (1964)

3000. gól

Quini (1982)

4000. gól

Guillermi Amor (1996)

5000. gól

Lionel Messi (2009)

6000. gól

Lionel Messi (2018)

Az egyre fokozódó nyomás a 64. percben törte meg a látogatókat: Messi a tizenhatostól nem messze végezhetett el szabadrúgást, és a sorfalat becsapva, az alatt ellőve a labdát a bal sarokba helyezett (1–0). Az argentin a Barcelona történetének 6000. La Liga-gólját szerezte, a gránátvörös-kékek a Real Madrid (6041) után második klubként érték el ezt a kerek határt. És nem sok hiányzott ahhoz, hogy Messi két perccel később meglője a 6001.-et is, ám hiába tekert nagyszerűen négy védő közül, a labda a jobb kapufán csattant.

Ami késik, nem múlik – gondolhatta a csereként beálló Coutinho, aki ugyan Messi csodás passza után még nem tudott túljárni Fernando Pacheco eszén, egy perccel később viszont már nem hibázott, erős lövése utat talált a kapuba (2–0).

A kegyelemdöfést Messi adta meg, az ötszörös aranylabdás az utolsó percben Suárez kiváló indítása után lőtte ki a jobb sarkot (3–0).

Nehezen indult be a Barcelona, amely aztán a második félidőben sebességet váltott, és megérdemelten húzta be az első bajnokiját az új idényben. A katalán gárda – amelyben Arthur és Arturo Vidal is bemutatkozott csereként – sorozatban a tizedik La Liga-szezonját kezdte győzelemmel.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ

FC Barcelona–Deportivo Alavés 3–0 (Messi 64., 92., Coutinho 83.)
Korábban
Villarreal–Real Sociedad 1–2 (G. Moreno 16., ill. Willian José 40., Juanmi 71.)
Celta Vigo–Espanyol 1–1
(David López 52. – öngól, ill. Hermoso 45.)
Péntek
Girona–Real Valladolid 0–0
Real Betis–Levante 0–3 (Roger 38., Morales 54., 95.)
Vasárnap
18.15: Eibar–Huesca (Tv: Spíler2)
20.15: Rayo Vallecano–Sevilla (Tv: Spíler2)
22.15: Real Madrid–Getafe (Tv: Spíler2)
Hétfő
20.00: Valencia–Atlético Madrid
22.00:
Athletic Bilbao–Leganés

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik