La Liga: Messi volt a csapat szíve, a Barca legyőzte a Celtát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.22. 20:32
Nem volt kiütéses győzelem, de a Barcelona labdarúgócsapata Lionel Messi vezetésével viszonylag könnyedén, 2–0-ra legyőzte a Celta Vigót a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 17. fordulójában, így újra ellépett az élen.

Jó formában vannak a katalánok, a Barcelona az előző három bajnokiján gólt sem kapott, ráadásul ezen a három találkozón összesen 11 gólt szereztek Lionel Messiék.

A Celta Vigo ellen sem volt sokáig kérdés, melyik a jobb csapat: a gránátvörös-kékek ugyanis már a 10. percben megszerezték a vezetést.

Ekkor Lionel Messi kapásból kapura tűzött löketét még hárítani tudta a vendégek kapusa, a lepattanó azonban pont Ousmane Dembélé elé pattant, aki nem kegyelmezett, és Rubén Blanco lábai közt a kapuba gurította a labdát (1–0).

A Celta ellen is Messi volt a Barcelona szíve (Fotó: AFP)
A Celta ellen is Messi volt a Barcelona szíve (Fotó: AFP)

Az első félidő a Barcáé volt, és Lionel Messi gondoskodott arról, hogy ezt a szünetben az eredményjelzőn is egyértelműen látni lehessen: a 45. percben Jordi Alba tökéletes keresztlabdája után tekert az argentin klasszis a kapuba (2–0).

A Barcelonának ez már a 102. gólja volt a bajnokságban a 2018-as naptári évben. Ez a legtöbb az öt nagy európai bajnokságban.

A fordulás után kiegyenlítődött a mérkőzés, támadott a Celta és a Barcelona is, de az újabb gól nem akart jönni.

Maradt is a 2–0, a Barcelona zsinórban negyedik bajnokiját is megnyerte – ráadásul kapott gól nélkül –, és így újra három pontra növelte előnyét a tabella élén a második Atlético Madrid előtt.

SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ
FC Barcelona–Celta Vigo 2–0
(Dembélé 10., Messi 45.)
Athletic Bilbao–Real Valladolid 1–1 (Aduriz 45. – 11-esből, ill. Plano 92.)

KORÁBBAN
Real Betis–Eibar 1–1
(Sanabria 21., ill. Orellana 72. – 11-esből)
Atlético Madrid–Espanyol 1–0 (Griezmann 56. – 11-esből)

Az állás
1. Barcelona 17 11 4 2 48–19 +29 37
2. Atlético Madrid 17 9 7 1 25–12 +13 34
3. Sevilla 16 9 4 3 29–16 +13 31
4. Real Madrid 16 9 2 5 24–19 +5 29
5. Alavés 17 8 4 5 19–17 +2 28
6. Betis 17 7 5 5 20–19 +1 26
7. Getafe 17 6 7 4 18–13 +5 25
8. Girona 17 5 7 5 18–20 –2 22
9. Levante 16 6 4 6 27–30 –3 22
10. Celta Vigo 17 5 6 6 28–26 +2 21
11. Valladolid 17 5 6 6 16–19 –3 21
12. Eibar 17 5 6 6 21–25 –4 21
13. Espanyol 17 6 3 8 18–24 –6 21
14. Valencia 16 3 10 3 13–13 0 19
15. Real Sociedad 17 5 4 8 18–20 –2 19
16. Leganés 16 4 6 6 15–19 –4 18
17. Athletic Bilbao 17 2 10 5 16–24 –8 16
18. Villarreal 16 3 6 7 17–21 –4 15
19. Rayo Vallecano 16 2 4 10 15–31 –16 10
20. Huesca 16 1 5 10 14–32 –18 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik