La Liga: Mauricio Pellegrino azonnali hatállyal felmondott

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.10.21. 19:20
Már nem Mauricio Pellegrino a spanyol élvonalbeli labdarúgócsapat, a Leganés vezetőedzője, a 48 éves szakember ugyanis azonnali hatállyal lemondott a posztjáról.

A korábban a Southampton, az Alavés, az Independiente, az Estudiantes és a Valencia kispadján is ülő tréner tavaly nyáron került a Leganés élére, 51 mérkőzésen átlagban 1.1 pontot szerzett vezetésével a csapat. Pellegrino az előző idényben benn tartotta a Leganést az élvonalban, sőt a 13. helyen végeztek.

A nyáron alaposan átalakította a keretet (és kevesebbet költött, mint amennyiért eladott), és a rajt pocsékul sikerült: kilenc forduló alatt két pontot szereztek.

Átmenetileg a második csapat mestere, a Barcelona korábbi játékosa, a 47 esztendős Luis Cembranos vezeti a Leganést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik