La Liga: két madridi kiesett, bent maradt a Sporting Gijón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.15. 21:19
null
A Sporting Gijón drukkerei saját csapatuk győzelme mellett a Betis sikerét is kiszurkolták (Fotó: Twitter)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 38, utolsó fordulójában a Sporting Gijón hazai pályán 2–0-ra legyőzte a negyedik helyen végző Villarrealt, ezzel megelőzte a Betis otthonában vereséget szenvedő Getafét, és bent maradt az első osztályban. Megyeri Balázs csapata mellett kiesett a szintén fővárosi Rayo Vallecano is.

 

Az utolsó fordulót a 17. helyről váró Getafénak a saját kezében volt a sorsa, hiszen ha idegenben legyőzte volna a Betist, a vetélytársak eredményétől függetlenül bent marad az első osztályban. A sevillai mérkőzés első félidejében nem született gól, a Sporting Gijón viszont ekkor már vezetett a Villarreal ellen, tehát a Getafe annak tudatában vághatott neki a második játékrésznek, hogy kiesésre áll, és muszáj nyernie.

A madridi együttes játékosai feszülten futballoztak a szünet után, húsz perc alatt hat sárga lapot kaptak, ráadásul kétgólos hátrányba kerültek, majd a 75. percben Emiliano Buendía kiállítása miatt tíz főre fogyatkoztak.

A fővárosiak a hajrában szépítettek, ám végül vereséget szenvedtek, így kiestek a bajnokságból, sőt még a Rayo Vallecano is megelőzte őket, amely megverte otthon a sereghajtó Levantét, ám szintén búcsút inthet az élvonalnak.

Az első osztályban tizenkét szezont eltöltő Getafe először esett ki a La Ligából, magyar kapusa, Megyeri Balázs a bajnoki szezon során egyszer sem kapott lehetőséget.

Bent maradt a Villarrealt 2–0-ra legyőző Sporting Gijón, amely az utolsó öt fordulóban 10 pontot szerzett, hazai pályán pedig az előző öt bajnokijából négyet megnyert – ebből sorozatban hármat, ami 2011 áprilisa óta először fordult elő.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
38. FORDULÓ

Sporting Gijón–Villarreal 2–0 (Jony 8., S. Álvarez 79.)
Real Betis–Getafe 2–1 (Pezzella 56., Rubén Castro 73. – 11-esből, ill. Medrán 84.)
Rayo Vallecano–Levante 3–1 (Pablo Hernández 12., Jozabed 23., Miku 73., ill. Verza 60. – 11-esből)
Espanyol–Eibar 4–2 (G. Moreno 13., 76., Asensio 32., 66., ill. Borja Bastón 57. – 11-esből, Enrich 90.)

KORÁBBAN
Málaga–Las Palmas 4–1
(Cop 27., Charles 45+1., 86. – az elsőt 11-esből, Atsu 84., ill. Willian José 31.)

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Barcelona 38 29 4 5 112–29 +83 91
2. Real Madrid 38 28 6 4 110–34 +76 90
3. Atlético Madrid 38 28 4 6 63–18 +45 88
4. Villarreal 38 18 10 10 44–35 +9 64
5. Athletic Bilbao 38 18 8 12 59–46 +13 62
6. Celta Vigo 38 17 9 12 51–59 –8 60
7. Sevilla 38 14 10 14 51–50 +1 52
8. Málaga 38 12 12 14 38–35 +3 48
9. Real Sociedad 38 13 9 16 46–49 –3 48
10. Betis 38 11 12 15 34–52 –18 45
11. Las Palmas 38 12 8 18 45–53 –8 44
12. Valencia 38 11 11 16 46–48 –2 44
13. Espanyol 38 12 7 19 40–74 –34 43
14. Eibar 38 11 10 17 49–61 –12 43
15. Deportivo La Coruna 38 8 18 12 45–61 –16 42
16. Granada 38 10 9 19 46–69 –23 39
17. Sporting Gijón 38 10 9 19 40–62 –22 39
18. Rayo Vallecano 38 9 11 18 52–73 –21 38
19. Getafe 38 9 9 20 37–67 –30 36
20. Levante 38 8 8 22 37–70 –33 32

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik