La Liga: ilyen sorozatra vágyott a Real Madrid

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.03. 22:39
null
Karim Benzema szerezte a Real Madrid első gólját (Fotó: AFP)
Karim Benzema, Vinícius Júnior és Mariano Díaz góljával 3–0-ra győzött a Real Madrid az Alavés ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 22. fordulójában, ezzel sorozatban ötödik tétmérkőzését nyerte meg. Ilyen szériára nem akadt még példa a 2018–2019-es kiírásban.

 

A csapat január 19-e óta csak nyert, a Király-kupában a Gironát oda-vissza verte meg (4–2, 3–1), a bajnokságban pedig a Sevilla (2–0) és az Espanyol (4–2) után a Deportivo Alavést múlta felül.

A 30. percben szerzett vezetést a Real, Reguilón bal oldali elfutását követően jól centerezett, Benzema pedig az ötösről nem hibázott, 1–0.

A 80. percben Vinícius Júnior jobbról ívelt át a hosszú oldalra, ahol Marco Asensio mellel maga elé tette a labdát, majd a 16-os jobb csücskétől visszapasszolt a brazil csapattársnak, aki balról, nyolc méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 2–0.

A 91. percben Mariano Díaz gyönyörű fejessel állította be a 3–0-s végeredményt.

Győzelmével – kihasználva az Atlético vereségét – a Real Madrid két pontra megközelítette a második helyen álló városi riválist.

LA LIGA
22. FORDULÓ
Real Madrid–Deportivo Alavés 3–0
(Benzema 30., Vinícius Júnior 80., Mariano Díaz 91.)

KORÁBBAN
Real Betis–Atlético Madrid 1–0 (Canales 65. – 11-esből)
Eibar–Girona 3–0 (Rubén Pena 37., Charles 46., 57. – a másodikat 11-esből)

Villarreal–Espanyol 2–2 (Iborra 37., Cazorla 64. – 11-esből, ill. Bonera 75. – öngól, Rosales 81.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 22 15 5 2 59–23 +36 50
2. Atlético Madrid 22 12 8 2 32–14 +18 44
3. Real Madrid 22 13 3 6 37–26 +11 42
4. Sevilla 22 10 6 6 36–23 +13 36
5. Getafe 22 8 8 6 25–18 +7 32
6. Betis 22 9 5 8 26–26 0 32
7. Alavés 22 9 5 8 22–27 –5 32
8. Valencia 22 6 12 4 24–20 +4 30
9. Real Sociedad 22 8 6 8 27–25 +2 30
10. Eibar 22 7 8 7 29–30 –1 29
11. Levante 22 7 6 9 32–40 –8 27
12. Athletic Bilbao 22 5 11 6 23–28 –5 26
13. Valladolid 22 6 7 9 19–28 –9 25
14. Espanyol 22 7 4 11 25–36 –11 25
15. Celta Vigo 22 6 6 10 34–36 –2 24
16. Girona 22 5 9 8 23–31 –8 24
17. Leganés 21 5 8 8 20–25 –5 23
18. Rayo Vallecano 21 6 5 10 25–36 –11 23
19. Villarreal 22 3 10 9 23–31 –8 19
20. Huesca 22 3 6 13 21–39 –18 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik