La Liga: ikszelt az Atlético, egy pont kell a Barcának az aranyhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 22:44
null
Fernando Torres ebben a szezonban először játszott végig spanyol bajnoki meccset (Fotó: AFP)
Az Atlético Madrid hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Real Betisszel a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójában.

 

Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője már gondolt az Arsenal elleni Európa-liga-elődöntő első felvonására, ezért Antoine Griezmannt és Kokét – valamint Diego Godínt – csak a kispadra jelölte, bár a második félidőben a francia támadót és a spanyol középpályást is becserélte.

A mérkőzésen mindkét csapat eljutott kapufáig és nagy helyzetekig, gól azonban nem született. A lefújás előtt nem sokkal a két fél játékosai egymásnak ugrottak, ezért a játékvezető négy sárga lapot is felmutatott: a hazaiaktól José Giménezt és Gabit, míg a sevillai együttesből Jordi Amatot és Joel Campbellt figyelmeztette.

A meccs képéről sokat elárul, hogy a labdát 70 százalékban a Betis birtokolta, amely története során először nem kapott gólt sorozatban hat első osztályú meccsen. A sevillai futballisták 707 passzt kíséreltek meg (ebből 624 volt sikeres), ami a 2005–2006-os szezon óta a legjobb idegenbeli teljesítményük a La Ligában.

Az Atlético döntetlenje azt jelenti, a Barcelonának már csak egy pont kell ahhoz, hogy matematikailag is biztossá tegye fennállása 25. bajnoki címét. A katalánok a következő fordulóban a Deportivo La Coruna otthonában lehetnek aranyérmesek, ha viszont kikapnak a Riazorban, akkor az el Clásicón, a Real Madrid ellen biztosíthatják be az elsőségüket.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ
Atlético Madrid–Real Betis 0–0

Korábban
Girona–Espanyol 0–2 (Gerard Moreno 43., 55.)
Málaga–Real Sociedad 2–0 (Adrián 11., en-Nesziri 35.)
Las Palmas–Deportivo Alavés 0–4 (Munir 51., 73., Medrán 79., Sobrino 91.)

Szombati eredmények
Celta Vigo–Valencia 1–1 (Maxi Gómez 63., ill. Mina 59.)
Eibar–Getafe 0–1
(Olivera Miramontes 23.)

Pénteken játszották
Leganés–Deportivo La Coruna 0–0

Hétfőn rendezik
21.00:
Athletic Bilbao–Levante

A Barcelona–Villarreal és a Sevilla–Real Madrid mérkőzést a Sevilla–Barcelona Király-kupa-döntő miatt elhalasztották.

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 33 25 8 83–19 +64 83
2. Atlético Madrid 34 21 9 4 54–18 +36 72
3. Real Madrid 33 20 8 5 80–36 +44 68
4. Valencia 34 20 6 8 62–36 +26 66
5. Betis 34 17 5 12 54–53 +1 56
6. Villarreal 33 15 6 12 45–40 +5 51
7. Getafe 34 13 9 12 39–31 +8 48
8. Sevilla 33 14 6 13 41–52 –11 48
9. Girona 34 13 8 13 46–52 –6 47
10. Celta Vigo 34 12 9 13 53–47 +6 45
11. Real Sociedad 34 12 7 15 60–54 +6 43
12. Eibar 34 12 7 15 37–47 –10 43
13. Alavés 34 13 2 19 34–47 –13 41
14. Athletic Bilbao 33 9 13 11 36–39 –3 40
15. Leganés 34 11 7 16 28–41 –13 40
16. Espanyol 34 9 12 13 28–40 –12 39
17. Levante 33 7 13 13 29–48 –19 34
18. Deportivo La Coruna 34 6 10 18 32–65 –33 28
19. Las Palmas 34 5 6 23 22–69 –47 21
20. Málaga 34 5 5 24 22–51 –29 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik