La Liga: iksz a derbin, a Barca a hajrában mentett pontot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.04. 18:12
null
Philippe Coutinho (14) végig a pályán volt korábbi csapata ellen (Fotó: AFP)
A listavezető FC Barcelona 1–1-es döntetlent játszott az Espanyollal a katalán városi derbin a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 22. fordulójában.

Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője a Valencia elleni Király-kupa-elődöntő első mérkőzése (1–0) után utalt rá, hogy a katalán derbin több változás is várható a kezdőcsapatban, mondván, a játékosokat nem lehet ekkora meccsterhelésnek kitenni. A szakember tartotta a szavát, Sergi Robertót, Jordi Albát, Ivan Rakiticet és Lionel Messit is a kispadra ültette az Espanyol otthonában.

A szakadó esőben lejátszott találkozó 22. percében Philippe Coutinhót centiméterek választották el első góljától a gránátvörös-kékek színeiben, 25 méterről leadott kísérleténél a lécen csattant a labda. A Barca játékosai ebben az idényben már 23. alkalommal találták el a kapufát hazájuk élvonalában, többször, mint az öt európai topligában bármelyik másik csapat. Négy perccel később Léo Baptistao eresztett meg nagy lövést Marc-André ter Stegen kapujára, de a német kapus üggyel-bajjal hárított.

DUPLÁZOTT A KATALÁNOK URUGUAYI TÁMADÓJA

A Girona hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Athletic Bilbaót.

A katalánok mindkét gólját az uruguayi Cristhian Stuani szerezte, aki ebben a szezonban már 12 találatnál jár a La Ligában.

A baszk csapatban bemutatkozott a Manchester City által megvásárolt Aymeric Laporte helyére szerződtetett Inigo Martínez. Az Athletic védelmében rajta kívül végigjátszotta a mérkőzést Yeray Álvarez is, aki először lépett pályára azóta, hogy másodszor is leküzdötte rákos betegségét.

A Girona ezzel a győzelemmel megszakította a Bilbao tízmeccses bajnoki veretlenségi sorozatát.

A második félidő elején az Espanyol betalált, ám a játékvezető megítélése szerint Baptistao az alapvonalon túlról passzolt vissza középre. Lehet vitatkozni a döntésen, de a televíziós visszajátszások alapján úgy tűnt, hogy a labda milliméterekkel valóban elhagyta a játékteret.

Ekkorra már meglehetősen felázott a Cornella-El Prat talaja, a középpályán jóformán teljesen ellehetetlenült a játék, csak a két tizenhatos előtti, valamint a büntetőterület volt rá alkalmas. A Barcelona sokpasszos futballja ilyen körülmények között nem tudott érvényesülni.

Valverde szűk egy óra játék után pályára küldte Messit és Sergi Robertót – Paco Alcácer és Nélson Semedo helyett –, mégis az Espanyol szerezte meg a vezetést. A 66. percben Sergio García tökéletes jobb oldali beadását Gerard Moreno fejelte a kapu közepébe, Ter Stegen csak belekapni tudott a labdába (1–0).

Nem sokkal később Lucas Digne helyett jött Jordi Alba, majd a Barca egyenlítő gólja. A 82. percben Messi szabadrúgása után Gerard Piqué mindenkit megelőzött és szép mozdulattal a kapuba fejelt, aztán csendre intette a hazai közönséget (1–1).

A hajrában folytatódott a küzdelem, de szép megoldásokat ekkor már nem láthattunk – paprikás jeleneteket viszont igen –, és döntetlennel ért véget a katalán derbi.

Emiatt a Barcelona háza táján valószínűleg nem szomorkodnak majd túlságosan, annál jobban örülhetnek viszont annak, hogy továbbra is veretlenül vezetik a bajnokságot. Ernesto Valverde ezzel megdöntötte Pep Guardiola 2009–2010-es rekordját, amikor a Barcelona az első 21 fordulóban nem talált legyőzőre.

Ángel Correa bombagólja győzelmet ért az Atléticónak (Fotó: AFP)
Ángel Correa bombagólja győzelmet ért az Atléticónak (Fotó: AFP)

Nincs irigylésre méltó helyzetben a Valencia, amely az elmúlt hétvégén a Real Madriddal (1–4) csapott össze a La Ligában, csütörtökön a Barcelona vendégeként (0–1) lépett pályára a Király-kupában, most az Atlético Madridhoz látogatott, jövő csütörtökön pedig ismét a Barcával találkozik a kupaelődöntő visszavágóján. Ráadásul ennek a négymeccses sorozatnak a Las Palmas és a Deportivo Alavés elleni vereséggel futott neki a Turia-parti együttes.

Az első félidőben az Atlético támadott többet, de gól ekkor még nem született. Az 59. percben viszont már igen, méghozzá nem is akármilyen. A vendégek térfelének közepén Koke játszotta meg Ángel Correát, aki egy átvétel és egy igazítás után 20 méterről óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba (1–0).

Az argentin támadó hatodszor volt eredményes a La Liga mostani kiírásában, ezzel megdöntötte az eddigi legjobb egyéni teljesítményét.

A Valencia a két csapat őszi mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal sem jutott el kaput eltaláló lövésig, így minden tétmeccset figyelembe véve elszenvedte sorozatban az ötödik vereségét.

Az Atlético győzelme ugyanakkor vezéráldozatokkal járt, hiszen sérülés miatt mindkét belső védőjét, Sztefan Szavicsot és Diego Godínt is le kellett cserélni.

SPANYOL LA LIGA
22. FORDULÓ

Espanyol–FC Barcelona 1–1 (G. Moreno 66., ill. Piqué 82.)
Girona–Athletic Bilbao 2–0 (Stuani 7., 65. – az elsőt 11-esből)
Getafe–Leganés 0–0
Atlético Madrid–Valencia 1–0 (Á. Correa 59.)

Péntek
Real Sociedad–Deportivo La Coruna 5–0 (Willian José 32., Illarramendi 62., 89., Canales 75., Elustondo 82.)

Szombat
Eibar–Sevilla 5–1
(Kike 1., Orellana 17., 61., Ramis 32., Arbilla 83., ill. Sarabia 21. – 11-esből)
Real Betis–Villarreal 2–1 (Morón 45+2., 65., ill. Bacca 80. – 11-esből)
Deportivo Alavés–Celta Vigo 2–1 (Alfonso Pedraza 4., Munir 18., ill. Iago Aspas 91.)
Levante–Real Madrid 2–2 (E. Boateng 42., Pazzini 89., ill. S. Ramos 11., Isco 81.)

Hétfő
21.00:
Las Palmas–Málaga

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 22 18 4 60–11 +49 58
2. Atlético Madrid 22 14 7 1 33–9 +24 49
3. Valencia 22 12 4 6 42–26 +16 40
4. Real Madrid 21 11 6 4 45–21 +24 39
5. Villarreal 22 11 4 7 33–26 +7 37
6. Sevilla 22 10 3 9 28–34 –6 33
7. Eibar 22 9 5 8 31–34 –3 32
8. Celta Vigo 22 9 4 9 39–32 +7 31
9. Girona 22 8 7 7 31–29 +2 31
10. Betis 22 9 3 10 37–45 –8 30
11. Getafe 22 7 8 7 26–21 +5 29
12. Leganés 21 8 5 8 20–21 –1 29
13. Athletic Bilbao 22 6 9 7 23–24 –1 27
14. Real Sociedad 22 7 5 10 41–40 +1 26
15. Espanyol 22 6 7 9 19–29 –10 25
16. Alavés 22 7 1 14 19–32 –13 22
17. Levante 22 3 11 8 20–32 –12 20
18. Deportivo La Coruna 22 4 5 13 23–50 –27 17
19. Las Palmas 21 4 2 15 16–50 –34 14
20. Málaga 21 3 4 14 14–34 –20 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik