La Liga: hazai pályán győzött a Valencia, immár hat bajnoki óta nyeretlen a Betis

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.29. 18:11
null
Megszakadt a Valencia rossz sorozata (Fotó: AFP)
A La Liga 26. fordulójának szombati játéknapján hazai pályán fogadta az európai kupaporond eléréséért küzdő Valencia a Real Betist, és bár az első félidőben még alárendelt szerepet játszott, végül győzelmet aratott (2–1).

A hazaiak három, a vendégek ötmeccses nyeretlenségi szériát követően léptek pályára. Az esélyek ettől függetlenül a Valencia mellett szóltak, ez azonban nem látszott meg az első félidőben.

A Betis játékosai többet birtokolták a labdát, és a kapura is veszélyesebbek voltak, de gólt nem szereztek. A második játékrészt már jóval nagyobb lendülettel kezdték a hazaiak, és a 60. percben a vezetést is megszerezték. Ekkor Kevin Gameiro a tizenhatos sarkánál kapott egy labdát, amit gyönyörűen a jobb alsó sarokba tekert (1–0).

A meccset Dani Parejo döntötte el a 89. percben: a kapu bal alsó sarkába helyezte a labdát (2–0). A ráadásban Loren Morón révén a Betis is betalált (2–1), de már nem volt visszaút a vendégek számára.

LEGANÉS–ALAVÉS 11

 

Az élvonal 19. helyén álló Leganés hazai pályán fogadta a középmezőnybeli Alavést, és létfontosságú volt számára a bent maradás szempontjából, hogy pontot, vagy pontokat szerezzen. Az első félidőben kezébe is vette az irányítást: többet próbálkozott, és mezőnyben is uralta a játékot, de gólt nem szerzett.


Ezt pedig megbosszulta a vendégcsapat a második félidő 47. percében: egy borzasztó felszabadítási kísérlet, és egy megpattanó labda után Lucas Perez előtt adódott ziccer, ő pedig nem hibázott (0–1). A bekapott gól után tovább támadt a Leganés, és az 59. percben sikerült is kiegyenlítenie – egy gyönyörű beadás után Guido Carillo fejelte be a labdát a kapuba (1–1).

Az eredmény ezután már nem változott, így mindkét csapat egy ponttal lett gazdagabb.

 


SPANYOL LA LIGA

26. FORDULÓ
Granada–Celta Vigo 0–0
Valencia–Real Betis 2–1
(Gameiro 60., Parejo 89., ill. Loren Morón 93.)

Eibar–Levante 3–0 (Charles 27., 48., Orellana 85.)
Leganés–Alavés 1–1 (G. Carillo 59., ill. L. Perez 47.)

21.00: Granada–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
VASÁRNAP
12.00: Sevilla–Osasuna (Tv: Spíler 2)
14.00: Athletic Bilbao–Villarreal (Tv: Spíler 2)
16.00: Espanyol–Atletico Madrid (Tv: Spíler 2)
18.30: Mallorca–Getafe
21.00: Real Madrid–FC Barcelona (Tv: Spíler 2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 25 17 4 4 62–29 +33 55
2. Real Madrid 25 15 8 2 46–17 +29 53
3. Real Sociedad 25 13 4 8 43–31 +12 43
4. Atlético Madrid 25 11 10 4 28–18 +10 43
5. Sevilla 25 12 7 6 34–25 +9 43
6. Getafe 25 12 6 7 36–25 +11 42
7. Valencia 26 11 8 7 37–38 –1 41
8. Villarreal 25 11 5 9 43–35 +8 38
9. Granada 26 11 4 11 32–31 +1 37
10. Levante 26 10 2 14 31–39 –8 32
11. Athletic Bilbao 25 7 10 8 24–22 +2 31
12. Osasuna 25 7 10 8 31–35 –4 31
13. Alavés 26 8 7 11 28–36 –8 31
14. Betis 26 7 9 10 36–42 –6 30
15. Valladolid 26 6 11 9 22–29 –7 29
16. Eibar 25 7 6 12 25–37 –12 27
17. Celta Vigo 26 5 10 11 22–34 –12 25
18. Mallorca 25 6 4 15 26–42 –16 22
19. Leganés 26 4 8 14 19–38 –19 20
20. Espanyol 25 4 7 14 22–44 –22 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik